Május 18. – miről nevezetes?

Az Internet Világnapja, Múzeumok nemzetközi napja

Az Internet Világnapját még nem ismerte el az ENSZ hivatalosan. A távközlés világnapjával, ami május 17-én van, szervesen összetartozik.

A Múzeumok nemzetközi napjának fontos üzenete, hogy a múzeumok tárlóiban lévő értékek nem holt anyagok, hanem létünk előzményei. Ezen a napon vagy a közeli hétvégén rendezik meg a Múzeumok Majálisát, ami a közönségnek és a szakembereknek biztosít lehetőséget a találkozásra.

Névnapok: Erik, Alexandra, János.

Ezen a napon született:

  • Galla Miklós humorista, zenész 1959-ben. 1986-ban alakult meg a L’art pour l’art Társulat, 1990-ben pedig a Holló Színház, melyeknek tagja volt. Besenyőné Bényei Margit szerepében 1996. előtt találkozhattunk vele a képernyőn.
  • Szent II. János Pál pápa 1920-ban. 1978-tól haláláig a katolikus egyház vezetője volt. A népek és a vallások közötti egyetértés elősegítése végigkísérte a pápai tevékenységét. A történelem eddigi legközismertebb és legkedveltebb pápája. Szentté avatása előtt még a boldoggá avatási szertartása is megtörtént. A boldoggá avatás feltétele az, hogy történjen legalább egy csoda, ami az ő nevéhez köthető. Egy francia apáca meggyógyulásának története ilyen csodának tekinthető. Az élethez való jog nevében felemelte szavát az abortusz, az eutanázia, a fogamzásgátlás és a halálbüntetés ellen. Papokhoz, püspökökhöz kapcsolódó botrányok robbantak ki a pápasága ideje alatt. Szexuális visszaélésekre, erőszakolási esetekre derült fény, amit a Vatikán sokáig a belügyeként kívánt kezelni.

Ezen a napon hunyt el:

  • Gustav Mahler osztrák zeneszerző 1911-ben.

Ez is érdekelhet:
Milyen névnap van ma és holnap?



Címkék:

Jobban tudom!

Válogatás a bejegyzések közt

Mióta Budapest Magyarország fővárosa? Mi a címe a képnek? Péntek 13 – minden évben van? Ötöslottó nyerőszámok az 1. játékhéten 2016-ban Mi a címe a képnek? Mikor van Liliána névnap? Szeptember 22. – miről nevezetes? Január 21. – miről nevezetes? Agytorna 194. forduló December 12. – miről nevezetes?

Neked mi a véleményed?

Hozzászólások: 0 hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.