November 2. – miről nevezetes?

Halottak napja

Míg november 1-én, azaz Mindenszentek napján az egyház az üdvözült lelkekre emlékszik, addig másodikán, azaz Halottak napján pedig az üdvösséget még el nem nyert, vagyis a tisztítótűzben lévő lelkekre, tágabb értelmezésben pedig minden elhunytra. Míg kezdetben a katolikus egyházhoz kötődött ez az ünnepnap, addig mára általános szokássá vált, hogy hozzátartozóik sírját felkeresik az emberek. Virágot visznek, mécsest gyújtanak. Már az ókori Rómában is létezett a holtakról, ősökről való megemlékezés. Az egyházban 998-ban ünnepelték először önállóan. A szentmiséken az örök életről és a feltámadásról beszélnek. A hívők részéről ez közbenjárást is jelent elhunyt szeretteikért, miáltal enyhíthetők a tisztítótűzben lévők szenvedései. A hátramaradottaknak vigasztalást nyújt, hogy imával, vezekléssel, a halottért elmondatott misével tehetnek valamit a hozzátartozójukért. Magyarország egyes tájegységein különféle szokások és hiedelmek kapcsolódtak a halottak napjához és a mindenszentekhez. A két nap közötti éjszakán a halottak miséznek a templomokban. Gyakran ételt készítettek, például kalácsot sütöttek, amit vagy a sírokra tettek, vagy odaadtak a temető kapujában álldogáló koldusoknak, hogy ők is emlékezzenek az elhunytakra. Mindenszentek napján Jászdózsán kimentek a temetőbe, mécsest gyújtottak a síron, ugyanakkor otthon égve hagyták a lámpát, hogy a halottaik szét tudjanak nézni. Elterjedt néphit volt, hogy mindenszentekkor hazalátogatnak a halottak, ezért kenyeret, sót, vizet tettek az asztalra, hogy megvendégeljék őket.

Névnapok: Achilles, Bató.

Ezen a napon született:

  • Illyés Gyula író, költő, műfordító 1902-ben.
  • Berkes Bence szinkronszínész 1988-ban.

Ezen a napon hunyt el:

  • George Bernard Shaw író 1950-ben.
  • Réber László grafikusművész, illusztrátor 2001-ben.

Ez is érdekelhet:
Milyen névnap van ma és holnap?



Címkék:

Jobban tudom!

Válogatás a bejegyzések közt

Keresztrejtvény – 08.24. Keresztrejtvény – 16.02.21. Kockás füzet vagy négyzetrácsos füzet? Mióta használunk zsebkendőt? Június 30. – miről nevezetes? Mikor lesz idén a Hungaroringen Forma 1-es futam? Keresztrejtvény – 16.01.16. Mikor van Renátó névnap? Október 12. – miről nevezetes? Fülöp családnév – mi az eredete, jelentése?

Neked mi a véleményed?

Hozzászólások: 0 hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.