Május 5. – miről nevezetes?

A mozgássérültek esélyegyenlőségéért nap, Szent Gotthárd püspök napja, Radnóti Miklós költő születésnapja

mozgássérült

1992-ben rendeztek először akciónapot Magyarországon a mozgássérültek esélyegyenlőségéért. A Független Életért szervezet a mozgássérült emberekre és életkörülményeikre igyekszik felhívni a figyelmet.

Gotthárd aszketikus szerzetesi életmódot élt püspökké választása előtt. Püspökként is szerényen élt. Mivel címe egyben azt is jelentette, hogy birodalmi fejedelem is volt, így világi kötelezettségeinek is eleget kellett tennie. Politikai tevékenységéről keveset lehetett hallani. Mivel a népből jött, ezért tudott teljes közvetlenséggel szólni a népéhez. Szegények és betegek megsegítésével foglalkozott.

1909. május 5-én született Radnóti Miklós költő. 1929-ben jelent meg első verses kötete. A Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának egyik alapítója volt. A modern magyar líra kiemelkedő képviselője. 1930-ban lépett kapcsolatba Sík Sándorral, a költő piarista paptanárral, aki nagy hatással volt rá. 1940 szeptemberében kellett először munkaszolgálatra bevonulnia, majd 1942 júliusában pedig másodszorra. Zsidó felekezetűnek vallotta magát, de valójában nem érezte magát zsidónak. 1944. május 19-én a harmadik munkaszolgálatra szóló behívóját kapta meg. 1944. november 4-én vagy 9-én 21 társával együtt Abda község határában lőtték le.

Névnapok: Györgyi, Irén.

Ezen a napon született:

  • Lázár Ervin író, meseíró 1936-ban.
  • Bujtor István színész, rendező 1942-ben. Felejthetetlent alkotott Ötvös Csöpi rendőrnyomozóként A Pogány Madonna című filmben. Legtöbbször ő volt a szinkronhangja Bud Spencernek a Piedone-filmekben.

Ezen a napon hunyt el:

  • Bonaparte Napóleon francia császár 1821-ben.
  • Jókai Mór író, országgyűlési képviselő 1904-ben.

Ez is érdekelhet:
Milyen névnap van ma és holnap?



Címkék:

Jobban tudom!

Válogatás a bejegyzések közt

Mikor van Ilona névnap? Melyik a lebegő falu Magyarországon? Ötöslottó nyerőszámok a 11. játékhéten 2016-ban Mikor van Szalóme névnap? Mikor van Ezekiel névnap? Agytorna 78. forduló Agytorna 98. forduló Mi a címe a képnek? Szeptember 5. – miről nevezetes? Melyek a leggyakoribb férfi keresztnevek Magyarországon?

Neked mi a véleményed?

Hozzászólások: 0 hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.