Június 10. – miről nevezetes?

1943-ban ezen a napon szabadalmaztatta a golyóstollat Bíró László József.

golyostoll

Bíró László Schweiger László József néven látta meg a napvilágot. Több mint 20 találmány fűződik a nevéhez mint például a mosógép, automata sebváltó, golyós dezodor. Az első golyóstollat Magyarországon alkotta meg, de a zsidóüldözés elől 1938-ban Párizsba majd Argentínába ment. Itt kapott 1943. június 10-én szabadalmat. Találmány eterpen és biropen futott be nagy karriert.

Valamint az ügyészség napja Magyarországon. Emléket állít annak, hogy 1871-ben ezen a napon hirdették ki az első magyar ügyészségi törvényt. Ezzel a törvénnyel Magyarország a korabeli nyugat-európai rendszerekhez felzárkózott, és a korszerű igazságszolgáltatási szervezet létrehozása irányába fontos lépést tett. Magyarország 2004. május elsején csatlakozott az Európai Unióhoz, ekkor a magyar ügyészség a nemzeti jelleg megtartása mellett uniós ügyészséggé is vált. Így Magyarország is teljes joggal beilleszkedett az Unió bűnüldözési rendszerébe. Az ügyészség a közvádló szerepét tölti be a büntetőeljárásban. A nyomozást, büntetés-végrehajtást, valamint a közigazgatási és más intézmények felügyeletét ellátó állami szerv.

 

Névnapok: Margit, Gréta.

Ezen a napon született:

  • Kaffka Margit író, költő 1880-ban.
  • Márkus László Kossuth-díjas színművész, a Frédi és Béni rajzfilmből Béni hangja.

Ezen a napon hunyt el:

  • Lechner Ödön műépítész 1914-ben.
  • Adolf Zukor magyar származású producer 1976-ban. A hollywoodi filmgyártás egyik létrehozója.

Ez is érdekelhet:
Milyen névnap van ma és holnap?



Címkék:

Jobban tudom!

Válogatás a bejegyzések közt

Melyik a legtitokzatosabb zenekar? Mi a címe a képnek? Agytorna 4. forduló: mi van a képen? Egy négyszögöl hány négyzetméter? Kiről mintázták ezt a fantasztikus férfitestet? Keresztrejtvény – 16.08.21. Május 18. – miről nevezetes? Mikor van Jenő névnap? Mi a címe a képnek? Ki bérelhet földet?

Neked mi a véleményed?

Hozzászólások: 0 hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.