Június 14. – miről nevezetes?

Véradók Világnapja

Véradás

Ez a nap tisztelgés a több millió ember előtt, akik vérüket adják beteg embertársaiknak, ezzel reményt adva a gyógyulásra. Vannak olyan országok, ahol fizetnek a véradóknak. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy az önkéntes véradók jelentik a biztonságos véradás alapját. Az ő esetükben a legkisebb az esélye annak, hogy életveszélyes vírusokat, mint amilyen a HIV vagy hepatitis, továbbadjanak. Azért ezt a napot választották a megemlékezésre, mert ekkor született Karl Landsteiner, aki az AB0 vércsoportrendszer felfedezéséért kapott Nobel-díjat. A vércsoportrendszerek kutatása az 1900-as évek elején azért merült fel, mert egyes betegek meggyógyultak a vérátömlesztéstől, míg mások pedig belehaltak, de nem tudták, hogy a halálozások minek köszönhetők. Magyarországon a véradás, vérátömlesztés története Kubányi Endre nevéhez fűződik. 1923-ban amerikai tanulmányútja során foglalkozott a vérátömlesztés kérdésével. Kezdetben a véradás vénából vénába történt. Ha hirtelen szükség volt rá, akkor a beteg valamelyik hozzátartozóját vagy a kórház személyzetét kérték meg erre a feladatra. A vérátömlesztés kérdése azonban jóval korábbra nyúlik vissza. Az 1600-as évek második felében történtek próbálkozások azzal, hogy állatok, legfőképpen bárányok vérét adták embernek. Akkor még természetesen nem tudták azt, hogy a bárány vére hasonlít az emberi „A” vércsoportú vérhez.

Névnapok: Vazul, Elizeus, Herta.

Ezen a napon született:

  • Dankó Pista cigány hegedűművész 1858-ban.
  • Darvas Iván színművész 1925-ben. A Nemzet Színésze volt 2007-ben bekövetkezett haláláig.

Ezen a napon hunyt el:

  • Mechwart András gépészmérnök, feltaláló 1907-ben. A Ganz gyár vezérigazgatója volt.

Ez is érdekelhet:
Milyen névnap van ma és holnap?



Címkék:

Jobban tudom!

Válogatás a bejegyzések közt

Mikor van Lukrécia névnap? Mikor van Lívia névnap? Keresztrejtvény – 16.03.11. Agytorna 138. forduló Agytorna 244. forduló Én írtam be először a helyes megfejtést, miért nem nyertem? Gyorséttermi szabály a gyereknevelésben? Keresztrejtvény – 16.07.29. Agytorna 57. forduló Milyen eredetű az oroszlán szavunk?

Neked mi a véleményed?

Hozzászólások: 0 hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.