December 22. – miről nevezetes?

1922-ben ezen a napon született Dévay Camilla színésznő.

Harmadéves növendékként a Csongor és Tünde női főszerepét készült eljátszani, amikor az egyik próbáról kihallgatásra vitték. Azzal vádolták, hogy nyilasokkal tart fenn összeköttetést, kémkedik és zsidó vagyont tulajdonított el. Kivizsgálták az ügyét, és megállapították, hogy ártatlan. Ennek ellenére nem játszhatta el Tünde szerepét. Folytathatta tanulmányait, a végzés után pedig a Nemzeti Színház színésze lett. A diplomás bemutatója után rövid idővel azonban letartóztatták és Kistarcsára internálták. Csak 1957-ben léphetett ismét színpadra. Kecskeméten kapott szerződést. Hiába ismerték és ünnepelték megyeszerte, messzebbre nem juthatott el. Filmes és tévés pályafutását is nehezítette, hogy hiába kapott több alkalommal felkérést, a szerződtetését akadályozták. 1954-ben született meg lánya, Udvaros Dorottya. Camilla mellett férjét, Bélát, aki rendező volt, szintén megfosztották a színházi munkától. Végül 1957-ben ő is Kecskemétre szerződhetett. Tizennégy darabban voltak alkotó társak férjével. Camilla negyvenkét év után léphetett először fővárosi színpadra. 1989-ben Dorottyával együtt szerepeltek a Janika című darabban.

Névnapok: Zénó, Flórián.

Ezen a napon született:

  • Petri György költő, műfordító, újságíró 1943-ban.
  • Giuseppe Bergomi labdarúgó 1963-ban.

Ezen a napon hunyt el:

  • Lázár Ervin író 2006-ban.

Ez is érdekelhet:
Milyen névnap van ma és holnap?



Címkék:

Jobban tudom!

Válogatás a bejegyzések közt

Keresztrejtvény – 16.06.14. Mikor van Gábor névnap? Július 9. – miről nevezetes? Keresztrejtvény – 16.03.08. Milyen névnapok vannak májusban? Agytorna 156. forduló Keresztrejtvény – 08.06. Keresztrejtvény – 16.06.11. Mi a címe a képnek? Mi a címe a képnek?

Neked mi a véleményed?

Hozzászólások: 0 hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.