Március 7. – miről nevezetes?

1943-ban ezen a napon nevezték ki Joszif Visszarionovics Sztálint a Szovjetunió legfőbb marsalljává.

Sztálin

Sztálin képével az orosz kommunisták ma is vonulnak.
(Sergei Butorin / Shutterstock.com)

Ezután a Generalisszimusz címet is viseli. Sztálin Lenin utódja volt. Vlagyimir Iljics Lenin is diktátor volt, de hozzá képest Sztálin még keményebben uralkodott. Ellenfeleit koncepciós perekben halálra ítéltette. Személyi kultuszt épített ki, a bölcs vezér fényképét mindenhová kitették. Beszédei közben tapssal, éljenzéssel kellett dicsőíteni. Azt a munkást, aki selejtet gyártott, megvádolhatták azzal, hogy szabotálja a termelést. Az 1920-as évek végétől tervgazdálkodásra tértek át, központi tervek határozták meg, hogy mennyit kell termelni, a piaci viszonyok nem számítottak. Az iparosítást erőltették. Cipőből, ruhából, élelmiszerből folyamatos volt a hiány. Termelőszövetkezeteket hoztak létre, kényszerítették a parasztokat, hogy önként lépjenek be.

Névnapok: Tamás, Perpétua, Felicitász.

Ezen a napon született:

  • Maurice Ravel zeneszerző 1875-ben.
  • Koncz Zsuzsa énekesnő 1946-ban.
  • Ábel Anita színművésznő 1975-ben.

Ezen a napon hunyt el:

  • Hidas Frigyes zeneszerző 2007-ben.

Ez is érdekelhet:
Milyen névnap van ma és holnap?