Erőszakos vallás-e az iszlám?
Következik-e az iszlám tanításaiból Szeptember 11? Levezethető-e a Koránból a francia szatirikus újságírók lemészárlása?
Ha valakinek ez sikerülne, akkor annak sikerülne a Bibliából is levezetni a keresztes háborúkat és az inkvizíciót.
A Korán (ide kattintva magyarul is elolvashatjuk) a más vallásúakhoz való viszonyt elég egyenesen megfogalmazza:
“Nincs kényszer a vallásban!” (2. Szura 256.)
“S ki akar hát higgyen, s ki akar hát tagadjon” (18. Szura 29.)
A dzsihád szót is tévesen fordítják harcnak. A dzsihád erőfeszítést, küzdelmet jelent, a belső dzsihád elsősorban spirituális erőfeszítést, a külső pedig a környezet, a család irányába tett megfelelő viselkedést és nem a fegyveres harcot jelenti.
Ha valaki mégis meg akarja érteni, hogy miért növekszik az iszlámra hivatkozó extremista közösségek száma, aktivitása, az a magyarázatot ne a Koránban, hanem elsősorban ott keresse, hogy a világ azon részében, ahol az iszlám legtöbb követője van (Ázsia, Afrika) jelentkeznek legélesebben a globalizáció megoldatlan problémái.
Az iszlám fundamentalizmus térnyerése ébresztette rá először a nyugati társadalmat ezekre a problémákra. És sokan tettek egyenlőségjelet igazságtalanul az iszlám, az iszlám fundamentalizmus közé, pedig nem minden muszlim fundamentalista, és nem minden fundamentalista terrorista.
Ez is érdekelhet:
Miért tiltja Mohamed ábrázolását az iszlám?
Terroristák-e az iszlám fundamentalisták?
Mi az az iszlám állam?
Akár erőszakos akár nem Europának ideje rá èbredni arra hogy változtatni kell a bevándorlási politikán!!!!!
Igazából ez így nem jó kérdésfelvetés. Nem lehet önmagában a vallások tantételeit az adott társadalom kulturális szokásaitól, morális értékrendjétől, történelmi beágyazottságától függetlenül megítélni. Ha ez még nem lenne valakinek elég összetett, akkor gondolja hozzá az egyén lelki látásmódjának fejlettségét/fejletlenségét, lelki tetterejét/erőtlenségét is. Szóval kellő alázattal csak úgy közeledhetünk a témához, ha elfogadjuk, hogy ez egy rendkívül összetett jelenség. A nem kellő alapossággal elfogadott “konklúziók” legalább annyira károsak lehetnek, mint az egyén félreértelmezései és szerepzavarai az adott vallási folyamatban. A Nagy Vallások mindegyike a saját Szentírásukra építkeznek. A Szentírást Isten Tanító Szavának fogadják el, amit Ö az adott keretekhez mérten adott közre. Pl. a kereszténység 10 parancsolata arról ( is ) ad infót a kétezer évvel ezelőtti zsidó társadalomról, hogy társadalmi szinten léteztek a hazudozások, csalások, lopások, házasságtörések, gyilkosságok-erőszakoskodások … mert ugye miért kellene Istennek tiltania olyan magatartásformákat, amik nincsenek is jelen az adott társadalomban? Ha meg tiltja, azt azért teszi, mert tanítani akarja a fogékonyakat a fejlettebb viselkedésre.
Ha azt figyelembe vesszük,hogy un.”világvallás”-ként quasi utoljára alakult ki és ráadásul igazoltan valós élő személyhez köthető és a terjedésének kezdő cselekményei időpontjában a többi világvallás már kifinomult formában létezett és olyan ásatag társadalmi körülmények közt élő közegben kellett terjeszteni amilyen az észak afrikai és egyiptomi közeg akkor tömören IGEN ,máskülönben eltünt volna az akkori lélekkufárok és megváltás-lovagok kántálása közt.
minden vallás erőszakos ne mondja meg nekem hogy mirölmit godoljak
A Korán a férfiak erőszakhoz való jogáról
• Ha egy férfi attól tart, hogy feleségében lázadás van, először intse meg. Ha ez nem használ, joga van arra, hogy szexuálisan se közelítsen hozzá. Ha ez sem válik be, megverheti. (Korán 4:34)
• A férfi enyhén megverheti feleségét, ha 1. nem úgy ékesíti magát, ahogy ő elvárja; 2. nem hajlandó szexuális kapcsolatra, és nincs erre törvény adta kifogása; 3. nem hajlandó megfürdeni az imához való megtisztulás céljából; 4. a férje engedélye nélkül külföldre utazik. (A Hadith Miskat al-Maszabit angol nyelvű fordításához fűzött lábjegyzet)
• A férfit nem kell kérdőre vonni, hogy miért ütötte meg feleségét, hiszen ez megkérdőjelezhetetlen joga. (Ibn Kaathir, kommentár a Korán 4:34-hez)
• A verés visszatérít a magatartási elhajlástól, és jólesik a nőknek. Némely nő nem ismeri fel az általa szeretett férfi erejét… csak amikor a férfi fizikailag leigázza. (Sajid Qutb, kommentár a Korán 34:4-hez)
Nem a vallás erőszakos, hanem a rohadt ember.
A kereszténységhez képest nem erőszakos.
Max a Közèpkorban az Inkvizicíó idejèn!!!Manapság nem azt hallod a hírekben hogy keresztèny hívők kíirtottak egy falut.