Április 30. – miről nevezetes?

A méhek napja Magyarországon, A magyar katonazene napja

Méhek napja

1994-től a Magyar Méhészek Egyesületének kezdeményezésére ünneplik a méhek napját hazánkban. Kevés mézet fogyasztunk, ezért ennek a napnak a célja a mézfogyasztás ösztönzése, népszerűsítése. Országszerte mézkóstolókkal, kiállításokkal, filmvetítéssel várják az érdeklődőket. A méz és a méhészeti termékek megismertetése áll a középpontban ekkor.

Április 30-án, Lehár Ferenc születésnapján tartják a katonazene napját hazánkban. Lehár Ferenc 1899-ig játszott egy katonazenekarban. Apja katona-karmesteri posztját vette át, ezt csak 1902-ben adta fel. Öccse kérésére indulókat is komponált az első világháború idején. Hadászati célokra a hangszereket már az ókorban is használták. A ritmikus hang ugyanis élénkítő hatással volt a harcolókra, valamint a legfontosabb hadi jeleket, csapatmozgásokat tudták közvetíteni a harctereken.

Névnapok: Katalin, Kitti, Zsófia, Piusz.

Ezen a napon született:

  • Klausjürgen Wussow német színész 1929-ben. Nagy népszerűségre tett szert a 70 részes A klinika sorozat Brinkmann professzoraként. 1985 és 1988 között került vetítésre a sorozat, melyet 28 millió néző kísért figyelemmel. Magyarországon 1989-ben láthattuk. 2005-ben két film is megjelent a folytatásaként.
  • Nádas György humorista 1962-ben. 1982-ben a második Humorfesztiválon Markos Györggyel nagyon jó párost alkottak. Milliós rajongótábort tudhattak magukénak rádiós és televíziós fellépéseikkel. Szilveszteri műsor nem jöhetett létre nélkülük.

Ezen a napon hunyt el:

  • Adolf Hitler és Eva Braun körülbelül délután fél négykor közös öngyilkosságot követtek el. Hitler a jobb halántékára leadott lövéssel végzett magával, de előtte valószínűleg mérget is vett be.

Ez is érdekelhet:
Milyen névnap van ma és holnap?





Hogyan írjuk helyesen: lehet-e vagy lehete? Hogyan írjuk helyesen: olcsó termékek vagy olcsó árak? Szeptember 19. – miről nevezetes? Hogyan írjuk helyesen: nyisd vagy nyizsd? Hogyan írjuk helyesen: ergonomikus vagy ergonómikus? Július 27. – miről nevezetes? Illem: Két nőt merről kísér egy férfi? “A boldog házasság alapja a férfi hűtlenséghez való joga” – melyik világhírű pszichológus szerint? Mikor van gyereknap 2023-ban? Hogyan írjuk helyesen: hajlás vagy halylás?