Az első amerikai katolikus egyházfő Robert Francis Prevost néven született Chicagóban, 1955. szeptember 14-én. A 69 éves Prevost a XIV. Leó pápa nevet választotta, ami a szegények iránti elkötelezettséget tükrözi, utalás XIII. Leó 1891-es Rerum Novarum kezdetű társadalmi enciklikájára, jelezve a szociális igazságosság fontosságát.
A katolikus egyház új, 267. vezetőjét 2025. május 8-án választották meg. Az eredményes választást jelző fehér füst 18 óra 7 perckor szállt fel, majd a Vatikán harangjai is teljes erőből megkondultak. A sikeres választás azt jelenti, hogy a konklávén részt vevő 133, nyolcvanévesnél fiatalabb bíboros közül legalább 89 (kétharmad) jóváhagyta a katolikus egyház új vezetőjének személyét.
Az új pápa megválasztása után, a vatikáni palota Szent Péter térre néző balkonjáról mondott beszédet május 8-án este. Első beszédében a békéről, a szinodális, hidakat építő, szegények mellett álló egyházról szólt.
Isten szeret titeket, Isten szeret mindannyiunkat.
A rossz nem győzedelmeskedik. Mindannyian Isten kezében vagytok és ezért félelem nélkül, kéz a kézben Istennel, aki közöttünk van, menjünk előre” – kérte a katolikus egyházfő.
Az új pápa köszönetet mondott Ferenc pápának, és megköszönte a bíborosoknak, hogy őt választották, “Péter utódjául, hogy együtt járjon velük, mint egyesült egyház keresve a békét, az igazságosságot, és mindig keresve azt, hogy miként tudunk együtt dolgozni férfiak és nők hűségesen Jézushoz, félelem nélkül, hirdetve az ő evangéliumát.”
Prevost a pápaválasztás előtt nem tartozott az igazán esélyesek közé, így ismét bebizonyosodott, hogy a konklávé tartogat meglepetéseket. Alapvetően konszenzusos jelöltként tekintettek rá korábban az elemzők, aki össze tudja kötni a konzervatív és a reformer vonalat az egyházon belül – olvasható a 24.hu elemző cikkében.
Robert Francis Prevost, azaz XIV. Leó pápa életrajza
Névjegy
Születési neve: Robert Francis Prevost
Született: 1955. szeptember 14-én Chicagóban, Illinois államban, USA-ban.
Kettős állampolgár: 2015 óta Peruban is rendelkezik állampolgársággal
Robert Francis Prevost 1977-ben szerzett matematikai BA fokozatot, és ugyanebben az évben lépett be az Ágoston-rendbe, 1981-ben tette le az örökfogadalmat, 1982-ben szentelték pappá.
1987-ben Rómában szerzett teológiai doktori fokozatot. 1988-ban Peruba, a trujillói misszióba küldték, hogy a Chulucanas, Iquitos és Apurímac vikariátusokban az Ágoston-rendi jelöltek közös képzését vezesse. 1998-ban kinevezték a chicagói Jó Tanács Anyja tartomány perjelévé, ezért a következő évben visszatért az Egyesült Államokba.
2001-ben megválasztották a rend általános perjelévé, így ő lett a felelős az Ágoston-rend tervezési és irányítási folyamataiért. Ferenc pápa 2014. november 3-án a perui chiclayói egyházmegye apostoli kormányzójává nevezte ki, ezzel együtt szufári címzetes püspöki méltóságra emelte, 2014. december 12-én szentelték püspökké.
A Szentatya 2020. április 15-én kinevezte a callaói egyházmegye apostoli kormányzójává, majd 2023-ban a Püspöki Dikasztérium prefektusává. Ferenc pápa 2023. szeptember 30-án bíborossá kreálta a Szent Péter-bazilikában – írja az MTI.
A CNN vatikáni tudósítója szerint az elhunyt Ferenc pápa tisztelte és nagyra tartotta őt. „Egyértelműen látta benne a rátermett vezetőt”, mondta.
Érdekesség, hogy XIV. Leó pápa nagy teniszrajongó, ugyanakkor amatőr játékosnak tartja magát. Emellett szabadidejében szeret olvasni, sétálni és új helyekre utazni.
Mikor lesz XIV. Leó pápa beiktatása?
Május 18-án iktatják be tisztségébe XIV. Leó pápát – jelentette be pénteken a Vatikán. A beiktatási misét a hagyományokhoz híven a római Szent Péter téren tartják, délelőtt 10 órakor, az eseményre számos világi és vallási vezetőt meghívtak – derül ki a közleményből.
Elődje, Ferenc pápa 2013-as beiktatási szertartásán mintegy 200 ezren vettek részt. Az új pápa egyelőre megtartja Ferenc pápa legfőbb vatikáni alkalmazottjait – áll a Szentszék közleményében. A csütörtökön megválasztott pápa május 21-én tartja az első audienciáját.