Szeptember 9. – miről nevezetes?

1984-ben ezen a napon hunyt el Máté Péter énekes, zeneszerző.

Máté Péter

Közel 150 dalt írt és adott elő, melyek évtizedekkel halála után is nagy népszerűségnek örvendenek. 20 évesen jelentek meg az első művei, a „Néger zongorista dala” első helyet hozott neki. A párizsi sanzonversenyen előadói díjat nyert, fesztiválhelyezéseket ért el Szocsiban és Athénban. Kubában és Kanadában is fellépett. S. Nagy Istvánnal közösen rockmusicalt írt, melynek különlegessége volt, hogy Magyarországon talán először állították együtt színpadra a rockzenészeket és a színművészeket. Sorba kapta a külföldi és a magyar díjakat, Elmegyek dala Nicolas címmel világsláger lett. Kora minden meghatározó egyéniségével, előadójával énekelt együtt, ennek ellenére úgy érezte, hogy a szakma mellőzi őt. Zalatnay Saroltával, Kovács Katival, Cserháti Zsuzsával is énekelt duettet. Különc volt, nem illeszkedett bele a sorba. Kisebbrendűségi érzés, megfelelni vágyás, meg nem értettség jellemezte. Meglehetősen önpusztító életet élt, kedvelte a társasági összejöveteleket. Felesége is tudott kicsapongó életmódjáról, nőügyeiről, bár emellett a családja volt a legfontosabb számára. Lányait igyekezett távol tartani a zenészi pályától. Éjjel-nappal dolgozott, a dohányzás, éjszakázás és az italozás teljesen felőrölték. Így fiatalon, mindössze 37 évesen szívrohamban meghalt.

Névnapok: Ádám, Péter.

Ezen a napon született:

  • Latinovits Zoltán színművész 1931-ben.
  • Hujber Ferenc színész 1974-ben.
  • Péter Szabó Szilvia, a NOX együttes énekese 1982-ben.

Ezen a napon hunyt el:

  • Móricz Virág regényíró, Móricz Zsigmond lánya 1995-ben.

Ez is érdekelhet:
Milyen névnap van ma és holnap?





Lengyel családnév – mi az eredete, jelentése? Keresztrejtvény 24.03.02. Hogyan írjuk helyesen: akkumulátor vagy akumlátor? Hogyan írjuk helyesen: fej vagy fely? Hogyan írjuk helyesen: 2018. január 1. vagy 2018 január 1.? Hogyan írjuk helyesen: helyes vagy hejes? Mit jelentenek ezek a számok a repülőtéri kifutópályán? Hogyan írjuk helyesen: exfeleség vagy ex feleség? Hogyan írjuk helyesen: csúszik vagy csuszik? Lilu neve “igazából” mi?