Szeptember 5. – miről nevezetes?

1942-ben ezen a napon hunyt el Móricz Zsigmond író, újságíró.

moricz-zsigmond-head

A 20. századi realista prózairodalom legismertebb alakja. Édesapja módos parasztgazda volt egy időben, azonban sorozatos veszteségeiknek köszönhetően napszámosként kellett dolgoznia, hogy gyermekeit taníttathassa. 1903-1905 között Szatmár falvait járta, ahol népdalokat, köszöntőket, találós meséket, játékokat gyűjtött. A Nyugatban jelent meg 1908-ban Hét krajcár című novellája, ami azonnali hírnevet hozott számára. Második gyermeke halálakor írta ezt a művét. Nevét elsősorban az 1920-ban megjelent Légy jó mindhalálig című regényével kötjük össze. Társadalmi regénynek szánta az író, de inkább gyermekregényként ismerik. Az írót ért zaklatások hatására jött létre ez a mű, egy lírai vallomás, melyben vállalja a múltját. Az őt ért vádakkal szemben emberségét és tisztaságát mutatja fel. Múltját, hitét, egyéniségét, jellemét egy gyermek bőrébe bújva ábrázolja. 1936-ban és 1960-ban film is készült a könyvből. Magyarországon 2005-ben volt egy országos felmérés és programsorozat, A Nagy Könyv néven, melynek célja Magyarország legnépszerűbb regényének megtalálása és az olvasás népszerűsítése. Ezen a listán a 18. helyre került Nyilas Misi története.

Névnapok: Viktor, Lőrinc, Ofélia.

Ezen a napon született:

  • Szigeti József hegedűművész 1892-ben.
  • Gyarmati István fizikus 1929-ben.

Ezen a napon hunyt el:

  • Auguste Comte filozófus 1857-ben.

Ez is érdekelhet:
Milyen névnap van ma és holnap?



Címkék:

Jobban tudom!

Válogatás a bejegyzések közt

November 29. – miről nevezetes? Mikor van Ádám névnap? Hogyan írjuk helyesen: kíséret vagy kiséret? Péntek van-e? Autizmus világnapja – Mik az autizmus tünetei? Miért lett a kék az autizmus színe? Hogyan írjuk helyesen: nem is tudtam vagy nemis tudtam? Hogyan írjuk helyesen: könyv vagy kőnyv? Hajdu családnév – mi az eredete, jelentése? Ötöslottó nyerőszámok a 28. játékhéten 2016-ban Hogyan írjuk helyesen: szervizel vagy szervízel?

Neked mi a véleményed?

Hozzászólások: 0 hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.