Szeptember 13. – miről nevezetes?

1960-ban ezen a napon hunyt el Weiner Leó zeneszerző.

1885-ben született, kimagasló tehetsége már a Zeneakadémián megmutatkozott. Bartók Béla, Kodály Zoltán és Dohnányi Ernő kortársa és egyben iskolatársa is volt, azonban már őket megelőzve jelentkezett sajátosan magyar hangvételű zenével a századfordulón. 1908-ban még csak 23 éves volt, de már ekkor a Zeneakadémia tanára lett. Kamarazenét, zeneszerzést, zeneelméletet tanított, egészen 1957-ig. Ferenc József Koronázási-díjat kapott, ami lehetővé tette, hogy eljusson Párizsba, Bécsbe, Münchenbe, Berlinbe. Óriási hatása volt zenepedagógusként, sokan tekintik őt a mesterüknek. 1950-ben Kossuth-díjjal ismerték el munkásságát. A falusi népdalgyűjtés kimaradt az életéből. Kezdetben pályáját a töretlen felfelé ívelés jellemezte, később Bartók munkássága mellett kissé háttérbe szorult. 1928-ban kamarazenekart szervezett tanítványaiból, mely karmester nélkül zenélt. Születésének 121. évfordulója alkalmából adták át először a Weiner Leó-díjat. Azok a zeneművészek és zenetanárok kaphatják meg ezt, akik az ő szellemében munkálkodnak hosszú éveken keresztül.

Névnapok: Kornél, János.

Ezen a napon született:

  • Roald Dahl író 1916-ban.

Ezen a napon hunyt el:

  • Krepuska István jégkorongozó 1979-ben.

Ez is érdekelhet:
Milyen névnap van ma és holnap?





Keresztrejtvény – 12.09. Mikor van Stefánia névnap? Hogyan írjuk helyesen: gurító vagy guritó? Mikor van Gyárfás névnap? Gulyás családnév – mi az eredete, jelentése? Ötöslottó nyerőszámok a 27. játékhéten 2016-ban Hogyan írjuk helyesen: resztelt máj vagy reszelt máj? Hogyan írjuk helyesen: bátyjáé vagy báttyáé? Ezért lesz “Nem tetszik” gomb a Facebookon Mi a koronavírus-térkép?