Október 8. – miről nevezetes?

1992-ben ezen a napon hunyt el Rátonyi Róbert színművész.

Zenei műveltségének fejlesztésére is figyeltek a szülei, amellett, hogy egy jómódú gimnáziumba járhatott, ahol előkelő emberek gyermekei tanultak. 1942-től járt Rózsahegyi Kálmán színészképző iskolájába. Táncos-komikusként vonult be a magyar színjátszás történetébe. Több színházban játszott, de legjobban az operett vonzotta. A Napsugárkisasszony című darabban debütált az Operettszínház színpadán. Feleki Kamill, Honti Hanna, Karády Katalin voltak a partnerei. Bonvivánként is megállta a helyét. Szinte nem is volt előadás nélküle, humoros alakításait mindig szívesen látták. 1954-ben kezdték játszani a Csárdáskirálynőt, melyben Bóni gróf szerepe óriási sikert hozott számára. Nemcsak hazánkban vált felülmúlhatatlanná a minden idők legnépszerűbb operettje, hanem még a Szovjetunióban is. Hruscsovnak is alkalma nyílt megtekinteni a darabot, sőt még az Auróra cirkálón is eljátszották. 1975-ben felújították a Csárdáskirálynőt, kétezernél is több előadást ért meg. Szinkronszínészként hallhattuk többek között a Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki című méltán nagy sikerű bohózatban, valamint a Hupikék törpikék sorozatban is. 1992-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét.

Névnapok: Koppány, Benedikta.

Ezen a napon született:

  • Bergendy István zenész, zeneszerző 1939-ben.
  • Sigourney Weaver színésznő 1949-ben.

Ezen a napon hunyt el:

  • Felix Salten író, a Bambi szerzője 1945-ben.

Ez is érdekelhet:
Milyen névnap van ma és holnap?





Vass családnév – mi az eredete, jelentése? Keresztrejtvény 24.03.04. Illem: ruhatárba érkezéskor a férfi lesegíti a nő kabátját. Kabátban? Keresztrejtvény – 16.10.08. Június 11. – miről nevezetes? Hogyan írjuk helyesen: elmúló vagy elmuló? Hogyan írjuk helyesen: helyszín vagy helyszin? Mutatkozott-e valaha Orbán Viktor kockás ingben? Április 15. – miről nevezetes? Mióta publikál Varró Dániel a Nők Lapjában?