November 24. – miről nevezetes?

1902-ben ezen a napon született Latabár Kálmán színész-komikus.

Híres színészdinasztia leszármazottja, dédapja, nagyapja és az apja is színész volt, sőt a fia is. Érettségi után Rákosi Szidi színiiskoláját végezte el. A Várszínházban, majd az Operettszínházban láthatta a lelkes közönség. Később Árpád testvérével külföldre mentek artista számokat bemutatni. 1945-től pedig a Fővárosi Operettszínház társulatát erősítette jellegzetes alakjával. Máig emlékezetes alakítása a Csárdáskirálynő Bóni grófja. Féktelen komédiázó kedve kiváló tánctudásával párosult. Egyéni humora, virtuóz ügyetlensége, félszeg mozgása nagy sikert aratott. Testvérével, Árpáddal, groteszk duetteket adtak elő. 1950-ben Kossuth-díjat kapott, majd érdemes művész lett. Cukorbetegsége egyre súlyosbodott, amit a mesterségével együtt járó rendszertelen életmód, stressz rossz irányba befolyásolt. Halálakor az egész ország gyászolta.

Névnapok: Emma, Flóra, Virág.

Ezen a napon született:

  • Mérei Ferenc pszichológus, pedagógus 1909-ben.
  • Székhelyi József színművész 1946-ban.

Ezen a napon hunyt el:

  • Freddie Mercury énekes 1991-ben.

Ez is érdekelhet:
Milyen névnap van ma és holnap?



Címkék:

Jobban tudom!

Válogatás a bejegyzések közt

Mikor van Alina névnap? Keresztrejtvény – 16.05.02. Agytorna 84. forduló Sütőtök fagyasztása: hogyan kell fagyasztani, meddig marad ehető a sütőtök? Hogyan írjuk helyesen: hájas vagy hályas? Hogyan írjuk helyesen: menyasszony vagy mennyasszony? Hogyan írjuk helyesen: hányj vagy hánny? Április 27. – miről nevezetes? Hogyan írjuk helyesen: kommunikációs vagy komunikációs? Mikor van Mirjam névnap?

Neked mi a véleményed?

Hozzászólások: 0 hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.