November 18. – miről nevezetes?

1928-ban ezen a napon született Miki egér, a világ egyik legismertebb rajzfilmfigurája.

Miki_egér

Miki egeret Walt Disney találta ki. Eredetileg vékonyabb végtagjai voltak, és gonosz jelleme, nőket és macskákat kínzott. Később azonban kikerekedett, és kedvesebb lett. 1928 és 1937 között közel 100 rajzfilm készült, amelyben Miki egér volt a főszereplő. Ő volt az első rajzfilmfigura, aki csillagot kapott a hollywoodi Hírességek sétányán. Olyan vélemények is napvilágot láttak, miszerint Miki egér legalább annyira ismert az amerikai kultúrában, mint az amerikai zászló. Mikinek saját háziállata is van, Pluto kutya. Miki édesapja Walter Elias Disney nehéz gyermekkorból küzdötte fel magát a világra szóló hírnévig. Szívesen rajzolt már gyermekkorában is, de családja nem biztatta. Az első világháború után sikerült a Kansas City-beli filmpropaganda vállalatnál elhelyezkednie. Itt készített először rajzfilmet papírkivágásos technikával. Miki egér születése egybe esett azzal az időszakkal, amikor a némafilmek után megjelentek a hangosítással készült produkciók. 1931-ben kezdett Disney színeket is használni a filmjeiben. Öt év alatt, 1937-re készült el a Hófehérke, amely a rövidfilmek után egész estés alkotás lett. 1955-ben nyitotta meg kapuit Disneyland, ami nagy bevételt jelentett. Walter 26 alkalommal kapott Oscar-díjat.

Névnap: Jenő.

Ezen a napon született:

  • Klaus Mann író 1906-ban.
  • Alan Shepard, az első amerikai űrhajós 1923-ban.

Ezen a napon hunyt el:

  • Bárdos Lajos zeneszerző, karnagy 1986-ban.

Ez is érdekelhet:
Milyen névnap van ma és holnap?