Mióta önálló település Balatonvilágos?

1961. március 1. óta

Balatonvilágos létezésére már az elmúlt ezer évből származnak tárgyi bizonyítékok. Az 1920-as, 30-as években próbálkoztak azzal, hogy a fürdőtelepek önállóak legyenek, de nagyon kevés volt az állandó lakosság létszáma, ezért az önállósodás nem jöhetett létre. A mezőgazdaság átalakulása az ötvenes években jó hatással volt Balatonvilágos fejlődésére. A termelőszövetkezet, állami gazdaság, pártüdülő kialakítása munkahelyeket teremtett, így vonzotta a családokat.

Aliga, Világos és Petőfi major területén létrejött Balatonvilágos. A község lendületes fejlődésnek indult. Az OTP sok üdülőtelket alakított ki a hetvenes években, vállalati, szakszervezeti üdülők épültek. A kulturális élet a munkahelyekhez kötődött inkább, az emberek nem nagyon ismerték egymást. Az iskola és a focipálya jelentett találkozási helyet.

A megyei vezetés részéről jött egy kísérlet arra vonatkozóan, hogy Balatonkeneséhez csatolják a települést, de a tanácstagok meghiúsították ezt a tervet. A Balaton parti szakasza az üdülőkhöz tartozott, kevés szabadon megközelíthető terület maradt.

A rendszerváltás kedvezőtlen változást hozott, nagy méreteket öltött a munkanélküliség. A mezőgazdasági üzemek, szakszervezeti és vállalati üdülők is megszűntek. Elvándorlás kezdődött, amit próbáltak azzal ellensúlyozni, hogy a beköltöző családok kedvezményesen juthattak lakótelekhez, de a munkahelyek hiánya miatt ez csak rövid távú eredményt hozott. Nagymértékű idegenforgalmi fejlesztést terveztek a Club Aliga területén, ami munkahelyeket létesít, idegenforgalmat generál, ezáltal előrelépést jelenthet.

Címkék:

Jobban tudom!

Válogatás a bejegyzések közt

Keresztrejtvény – 16.10.08. Augusztus 28. – miről nevezetes? Mikor van Barbara névnap? Mi a címe a képnek? Mikor van Réka névnap? Ingyen letölthető munkanaptár 2016-ra (Excel fájl, .xls) Agytorna 193. forduló Április 18. – miről nevezetes? Kik a legnépszerűbb gyermekpszichológusok? Keresztrejtvény – 11.25.

Neked mi a véleményed?

Hozzászólások: 0 hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.