Mi volt Csontváry Kosztka Tivadar polgári foglalkozása?

Gyógyszerész.

 

taormina

Bár Csontváry 1853. július 5-én született, festői pályafutása csak jóval később kezdődött. Összevetésképpen: Van Gogh ugyanebben az évben látta meg a napvilágot, ám a két festő mégsem nevezhető kortársnak: mire magyar művész festeni kezdett, a holland már halott volt.

Csontváry 1875-ben szerzett oklevelet, ez után patikusként dolgozott. Saját bevallása szerint 1880-ban érte a megvilágosodás, hogy festenie kell. 1913-ban írt önéletrajza szerint a tenyerében megjelent egy fényes háromszög és a feje fölött hangot hallott: „Te leszel a világ legnagyobb napútfestője, nagyobb Raffaelnél!”. 1881-es utazása a Vatikán képtáraiba megerősítette hivatástudatát. 1884-ben saját patikát nyitott Szentesen, hogy művészi tanulmányútjait finanszírozni tudja. 

Szomorú adalék, hogy 1919-ben a Tanácsköztársaság államosította patikáját, így Csontváry egészen egyszerűen éhen halt. Az Óbudai temetőben temették el, de mivel sírjáról egyéb rendelkezés nem történt, az 1950-es években hamvai közös sírba kerültek.