Melyik a világ leggyorsabban terjedő vallása?

Az iszlám.

 

vallasok2

A jelenlegi tendenciák alapján a most 1,6 milliárd hívőt számláló vallásnak 2050-re 2,76 milliárd* követője lesz majd. A Föld akkorra várható 9 milliárdos lakosságának tehát csaknem a harmada.

A kereszténység is tovább terjed, csak nem az iszláméhoz hasonló robbanásszerű ütemben: 2,17-ről 2,92 milliárdra nő 2050-re a hívők közössége, így a Föld lakosságának 31%-át teszik majd ki.

Fentiek alapján 2050-re tízből hat ember vagy keresztény vagy muszlim lesz, és a történelem során valószínűleg először a két vallás követőinek száma nagyjából megegyezik majd. Távolabbra tekintve pedig 2100 körül hagyhatja le az iszlám a kereszténységet, és válhat a legnagyobb vallássá.

Minderre azért butaság volna kőbevésett tényként gondolni. A valóban nagyon komoly kutatásokat végző Pew Research Center munkatársai sem állítják, hogy ez a megváltoztathatatlan forgatókönyv. A hosszú évtizedek alatt számos tényező boríthatja fel a prognózist. Ha csak az alábbi kettőt nézzük, látható, hogy minden hasonlóan nagyszabású elemzés, akármilyen alapos is, ingatag lábakon áll:

  • a kalkulált népességváltozást a jelenlegi demográfiai tendenciák alapján számolják (népesség életkora, születés, halálozás, gyerekvállalási kedv stb.), ez pedig könnyen borulhat számos okból (háborúk, gazdasági krízisek, járványok stb.);
  • egy konkrét példa: a muszlim asszonyok jelenleg átlagosan három gyermeket szülnek, ami a legmagasabb arány, ha vallások szerint nézzük a gyermekvállalási kedvet. Ám ez a helyzet könnyen megváltozhat, ha a muszlim országokban fejlődik az oktatási rendszer, erősödik a gazdaság, nő a foglalkoztatottság.

Néhány érdekes előrejelzés 2050-re.

  • Az USA-ban 78-ról 66%-ra csökken a keresztények aránya a népességen belül. A muszlimok száma eddigre meghaladja az izraelita vallásúak számát.
  • Az keresztények 40%-át Afrika adja, és Nigéria lesz a harmadik legtöbb keresztény hívőt számláló ország az USA és Brazília után.
  • Indiában fog élni a világ legnagyobb muszlim közössége, de a hinduk még többségben lesznek.
  • Az európaiak több mint 10%-a muszlim lesz, míg a keresztények száma eddigre 100 millióval csökken.

 

* A Pew Research Center hat év alatt, 234 országból gyűjtötte elemzéséhez az adatokat. A teljes (245 oldalas) tanulmány itt található.

 





Mikor van Gábor névnap? Április 8. – miről nevezetes? Hogyan írjuk helyesen: iszik vagy íszik? Mikor van Csanád névnap? Hogyan írjuk helyesen: autogram vagy autogramm? Mi az a koleszterin-mítosz? Hogyan írjuk helyesen: irtózatos vagy írtózatos? “A boldog házasság alapja a férfi hűtlenséghez való joga” – melyik világhírű pszichológus szerint? Munkaszüneti napok és hosszú hétvégék 2022: melyik, mikor van? Mikor van Farkas névnap?