Kicsoda Enrique Iglesias?
Enrique Miguel Iglesias Preysler, spanyol énekes és dalszövegíró Madridban született 1975-ben született. A népszerű spanyol énekes, Julio Iglesias fia. Iglesias nagyrészt Miamiban nőtt fel, és tinédzserként kezdett énekelni. 1995-ben adta debütáló albumát, amely, akárcsak későbbi stúdiómunkái, hatalmas sikernek bizonyult. Iglesias több mint 100 millió lemezt adott el világszerte, és olyan slágereket mondhat magáénak, mint a "Bailamos", a "Rhythm Divine", a "Be With You", az "Escape", a "Maybe", a "Don't Turn Off The Lights" és a "Hero".

Enrique Iglesias pályafutása

1981 decemberében Enrique Iglesias nagyapját, Dr. Julio Iglesias Pugát elrabolta az ETA fegyveres baszk csoport. Amikor Enrique hat éves volt, egy évig Belgrádban élt édesanyjával. Ezt követően Iglesias-t biztonsági okokból Miamiba küldték, hogy az apjával éljen. Mivel apja intenzív turnéi miatt Iglesiast dadája, Elvira Olivares nevelte, így később első albumát is neki dedikálta.

Gimnáziumi évei alatt kezdte meg zenei tevékenységét, elsőként a Hello Dolly! című iskolai musicalben szerepelt. Tanulmányait a Miami Egyetemen folytatta, ahol gazdasági ismereteket tanult, ezt azonban egy év után abbahagyta. Torontóba utazott felvenni első albumát, amelyet még álnéven készített el, azonban így is sikerre tett szert, és leszerződtek vele a Fonovisa Records-nál.

Enrique Iglesias (AFP)

Első nagy sikerét az Enrique Iglesias című 1995-ös lemezéből aratta, ami lassú rockballadákból állt. Az 1997-ben megjelent Vivir című dala még nagyobb sikert hozott neki, az eladások számában már az angol nyelven éneklő előadókkal versengett. Karrierje elején már olyan nagy nevek mellett lépett fel, mint Bruce Springsteen és Elton John.

1988-ban megjelent a harmadik nagylemeze Cosas del Amor címmel, az albumról több dal a latin zenei toplisták elején volt. A lemez megjelenését követően világturnéra indult, ahol több mint 80 alkalommal lépett fel. 

Az első angol nyelvű lemeze 1999-ben Enrique címmel, második angol nyelvű albuma pedig 2001-ben jelent meg Escape címmel jelent meg. 2000-ben fellépett a Super Bowl-on is.  Hetedik albumának Seven (hét) volt a címe, amiben nem csak énekelt, hanem zeneszerző is volt. Insomniac című lemeze 2007-ben jelent meg, a lemez címe főként abból adódik, hogy hogy az albumot leginkább éjjel vették fel.

A 2010-ben megjelent Euphoria című album volt Enrique Iglesias első kétnyelvű albuma, azaz angol és spanyol nyelvű szövegek is szerepeltek rajta.

Iglesias a zenei karrier mellett zeneszövegírással, produceri munkával és színészkedéssel is foglalkozott. Például társszövegírója volt Jennifer Lopez Dance Again című számának és vendégszerepelt az Így jártam anyátokkal című sorozatban.

Enrique Iglesias díjai

  • Enrique Iglesias több, mint 200 díjat nyert eddigi pályafutása során és több, mint 400 alkalommal jelölték díjakra.
  • Három alkalommal jelölték Grammy-díjra, ebből egyet megnyert, a Latin Grammy-díjat pedig 5 alkalommal ítélték neki.
  • 23 alkalommal nyert Billboard zenei díjat és 36-szor Billboard latin zenei díjat.
  • 8 alkalommal kapott Amerikai zenei díjat, 6 alkalommal MTV díjat és 19 alkalommal pedig Premios Lo Nuestro díjat.

Enrique Iglesias magánélete

Enrique Iglesias Julio Iglesias, spanyol énekes és Isabel Preysler, műsorvezető fia. Szülei 3 éves korában elváltak, 8 éves korában testvérével apjukhoz költöztek Madridból Miamiba.

Az énekes 2001 óta egy párt alkot Anna Kournikova orosz teniszezővel, akivel az „Escape” című dal videóklipjének forgatásán találkoztak először. 2017-ben kétpetéjű ikreik születtek, Lucy és Nicholas. 2020-ban megszületett a harmadik gyermekük, Mary Iglesias.

Közösségi média

Enrique Islesias Instagram-oldala

Enrique Iglesias Facebook-oldala

YouTube-csatornája

Ez is érdekelhet:

Mikor van Henrik névnap?