Június 7. – miről nevezetes?

1896-ban ezen a napon született Nagy Imre politikus, miniszterelnök.

 Nagy Imre miniszterelnök

1953 és 1955 között volt a Minisztertanács elnöke, majd az 1956-os forradalom idején miniszterelnök. 1953 júniusában a szovjet vezetés megelégelte Rákosi Mátyás gazdaságpolitikáját, a nehézipar túlzott fejlesztését, ezért megkérték, hogy a miniszterelnöki teendőket adja át Nagy Imrének. Aki új szakaszt léptetett életbe, sok változást ígért júliusban. Mindenképp szeretett volna a parasztok terhein könnyíteni, az Államvédelmi Hivatalt a Belügyminisztérium felügyelete alá vonni, eltörölni a beszolgáltatási hátralékot, az életszínvonal zuhanását is szerette volna megállítani. A beszolgáltatás különösen nagy teher volt a korabeli földműveseknek. A második világháború után a magyar parasztság fellélegzett, újult erővel kezdett termelni. De 1948 és 1953 között a terheik a többszörösére növekedtek. A szovjet hadsereget is el kellett látniuk élelemmel, de jóvátételként külföldre is került a terményeikből. Ugyanakkor az ellehetetlenítésük azt a célt is szolgálta, hogy legyen elegendő munkaerő a nehéziparban. Rákosi Mátyás kezdeményezésére azonban 1955-ben Nagy Imrét antimarxista, antileninista nézetekkel vádolva felmentették kormányfői tisztségéből. 1957 márciusában Kádár János Moszkvában Nagy Imre letartóztatásáról tárgyalt. 1958. június 15-én a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Nagy Imrét halálra és teljes vagyonelkobzásra ítélte.

Névnapok: Róbert, Robertina, Arianna, Fülöp, Roberta.

Ezen a napon született:

  • Paul Gauguin festőművész 1848-ban.
  • Prince énekes és dalszövegíró 1958-ban.

Ezen a napon hunyt el:

  • Ronald Norrish Nobel-díjas kémikus 1978-ban.

Ez is érdekelhet:
Milyen névnap van ma és holnap?



Címkék:

Jobban tudom!

Válogatás a bejegyzések közt

Hogyan írjuk helyesen: annullál vagy anullál? Mikor van Szvetlana névnap? Hogyan írjuk helyesen: hímzés vagy himzés? Hogyan írjuk helyesen: cigizik vagy cígizik? Agytorna 171. forduló Keresztrejtvény – 16.04.09. Mikor van Petra névnap? Augusztus 9. – miről nevezetes? Hogyan írjuk helyesen: kárpit vagy kárpít? Miért nyomja le Lagzi Lajcsi rezsibalhéja a menekültválságot?

Neked mi a véleményed?

Hozzászólások: 0 hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.