Július 5. – miről nevezetes?

1853-ban ezen a napon született Csontváry Kosztka Tivadar festőművész.

Gyógyszerészként dolgozott élete nagy részében, apja példáját követve. 41 éves korában kezdett a festészettel foglalkozni. Németországban, Párizsban és Olaszországban is járt, hogy festészetet tanuljon, bár leginkább autodidakta volt. Kortársai nem értették művészetét, magányos volt. Excentrikus egyénisége és életvitele is hozzájárult ehhez. Írásaiban vallott arról, hogy étrendjében főként a zöldségek és gyümölcsök szerepeltek, az alkohol és más mesterséges szerek fogyasztásától tartózkodott. A Magányos cédrus és a Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban festmények fontos elemei a művészetének. Fő művének az 1906-ban festett Naptemplom Balbeekben képét érezte. Képeit Gerlóczy Gedeon, egy fiatal építész vásárolta meg, különben bizonyára elvesztek volna az utókor számára. Önéletrajzi írásaiból ismerhetjük életét és gondolatait. Ezek sajátos vallásos-filozófiai gondolatrendszer megalkotásáról tanúskodnak.

Névnapok: Emese, Sarolta, Lotti, Antal.

Ezen a napon született:

  • Teleki Blanka grófnő, a nőnevelés kiemelkedő alakja 1806-ban.
  • Horn Gyula miniszterelnök 1932-ben.

Ezen a napon hunyt el:

  • Cholnoky Jenő földrajztudós, tanár 1950-ben.

Ez is érdekelhet:
Milyen névnap van ma és holnap?