Február 9. – miről nevezetes?

1962-ben ezen a napon született Kesjár Csaba autóversenyző.

Kesjár Csaba

Tehetséges, filmsztárhoz hasonló külsejű fiú volt Csaba. Tizenhárom évesen, korengedéllyel állhatott először rajthoz az ifjúsági gokartbajnokságon, amit meg is nyert. 1977-től 1981-ig gokartozott. 1985-ben abszolút magyar bajnok autóversenyző lett, 1986-ban pedig hegyi bajnok. A Schübel-istálló színeiben versenyzett a Forma-3-ban, ami már a Forma-1 előszobájának tekinthető. Az első magyar Forma-1-es versenyző lehetett volna sokak véleménye szerint. 1987. augusztus 7-én a Magyar Nagydíj edzései után lehetősége nyílt kipróbálni a Zakspeed istálló 650 lóerős Forma-1-es autóját. 1988. június 24-én este hat óra után néhány perccel a Norisringen halálos autóbalesetet szenvedett. Valószínűleg kifogyhatott a fékfolyadék az autójából. Édesapja szándékosságot gyanított a halál hátterében. Az egész ország siratta, igazi tinik bálványa volt, a fiúk példaképüknek tekintették, a lányok pedig titkos szerelmüknek. Még a Pajtás újságban is jelent meg róla poszter.

Névnapok: Abigél, Alex, Apollónia

Ezen a napon született:

  • Kránitz Lajos színész 1943-ban.
  • Fejér Lipót matematikus 1880-ban.

Ezen a napon halt meg:

  • Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij író 1881-ben.
  • Horthy Miklós ellentengernagy, Magyarország kormányzója 1957-ben.

Csillagjegy: Vízöntő

Ez is érdekelhet:
Milyen névnap van ma és holnap?



Címkék:

Jobban tudom!

Válogatás a bejegyzések közt

Mikor van Bella névnap? Mi Hajdú-Bihar megye székhelye? Mi a címe a képnek? Mikor van Jácinta névnap? Szabad-e osztálypénzt szedni az iskolákban, óvodákban? Hogyan írjuk helyesen: gyújtsd fel vagy oltsd fel? Mi a címe a képnek c. játék részletes pályázati szabályzata Keresztrejtvény – 16.03.13. Terroristák-e az iszlám fundamentalisták? Igaz-e hogy Mátyást a Duna jegén választották királlyá?

Neked mi a véleményed?

Hozzászólások: 0 hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.