December 9. – miről nevezetes?

1934-ben ezen a napon született Garas Dezső színművész.

Érdemes és kiváló művész, A Nemzet Színésze volt. Tíz éves korában strúma műtétet hajtottak végre rajta, aminek következményeként leállt a légzése. Gégemetszésre volt szüksége az életben maradásához. Vasesztergályosnak tanult, az iskolában csatlakozott egy színjátszó csoporthoz. A legenda szerint fogadást kötött, hogy felveszik a Színművészeti Főiskolára. Megnyerte a fogadást, elsőre sikerült bejutnia. Több színházban játszott, 2004-től a Nemzeti Színház társulatának tagjaként. Híres szerepei: Minarik Ede megformálása a Régi idők focijában, akinek „Kell egy csapat.” mondása szállóigévé vált, a Ripacsokból Stók Ede, az Abigélből pedig Kőnig tanár úr. Hangjátékokban és szinkronszerepekben is többször hallhattuk. 2011 decemberében visszavonult, 20-án játszott utoljára színpadon. Törőcsik Mari kérésére vállalta el az utolsó szerepet. A művésznőhöz mindig baráti szálak fűzték, 1954-ben léptek először együtt színpadra. Utolsó közös munkájuk a Jó estét nyár, jó estét szerelem volt.

Névnapok: Natália, Valéria, Filótea.

Ezen a napon született:

  • Ferenczi Krisztina színésznő, író, újságíró 1950-ben.
  • Dörner György színész 1953-ban.

Ezen a napon hunyt el:

  • Abodi Nagy Béla festőművész 2012-ben.

Ez is érdekelhet:
Milyen névnap van ma és holnap?