Mikor van Benjámin névnap?

Január 3-án.

Ben Affleck

Ben Affleck

Valamint március 31-én.

Változatai: Béni, Benny, Ben, Benjamin

Női párja: Benjámina

Héber eredetű férfinév, jelentése: a jobb kéz fia, vagyis a szerencse fia. A Bibliában Jákób legkisebb fia volt, ezért társítják nevét a családban a legkisebb fiúhoz.

Híres Benjáminok: Egressy Béni zeneszerző, Ferenczy Béni szobrász, grafikus, Ben Affleck színész (képünkön), Benjamin Britten zeneszerző, Benny Hill humorista, Béni, a Frédi és Béni rajzfilmsorozatból, Szent Benjámin.

Benjamin Britten termékeny brit zeneszerző volt, több mint száz művet hagyott hátra, köztük operákat, versenyműveket, zenekari darabokat, dalokat, filmzenét. 2013-ban ünnepeltük születésének 100. évfordulóját. Öt éves korában már komponált, majd zongorázni tanult. Bartók Béla és Arnold Schönberg zenéjét szerette az akkori brit irányzattal szemben. Londonban tanult és alkotott. 1939-ben a politikai helyzet miatt Amerikába ment, Rimbaud versek megzenésítéséből készült művével aratott hangos sikert. Jellemző rá, hogy 1942-ben, míg hazafelé tartott Angliába, a hajón is két új kórusművet írt. Otthon pacifistaként hadbíróság elé állították, de megúszta, elismerték zeneszerzői tevékenységét. Halála előtt bárói ranggal ajándékozták meg. 1976-ban halt meg.

(Fotó: Featureflash / Shutterstock.com)

Ez is érdekelhet:
Milyen névnap van ma és holnap?



Címkék:

Jobban tudom!

Válogatás a bejegyzések közt

2015. augusztus 8. munkanap vagy szabadnap? Melyik Magyarország második legmagasabb hegycsúcsa? Október 12. – miről nevezetes? Keresztrejtvény – 12.31. Agytorna 252. forduló Mióta létezik a Föld? Keresztrejtvény – 16.04.29. Kocsis családnév – mi az eredete, jelentése? Mikor van Barbara névnap? Mikor van László névnap?

Neked mi a véleményed?

Hozzászólások: 0 hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.