November 8. – miről nevezetes?

1948-ban ezen a napon született Deák Bill Gyula, „a magyar blueskirály”.

Deák-Bill Gyula

1983-ban az István, a király rockoperában Torda szerepében láthattuk. Széles ismertségre tett szert a táltos szereppel, hangja és nagyszerű alakítása lenyűgözte a közönséget. Torda Koppány táltosa volt, lelki és vallási vezetést adott Koppánynak. Fiatalkorában járt énektanárhoz, de csak rövid ideig, mert operaénekest szerettek volna nevelni belőle, ez a lehetőség azonban nem vonzotta. 1979 nyaráig vendégként lépett fel a Hobo Blues Banddel, később pedig állandó tagjává vált az együttesnek. 1983-ban szólópályát is kezdett. 2009-ben Fonogram Életmű-díjat kapott. 2012-ben pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki. Novemberben infarktus miatt kórházba szállították, de szerencsére meggyógyult és koncertezik tovább. Vele kapcsolatban sok találgatásra ad okot, hogy vajon miért amputálták a bal lábát. 11 évesen került sor a műtétre, előtte focizás közben megrúgták, emiatt megműtötték, ami viszont talán műhiba következtében a comb visszerének elzáródásához vezetett.

Névnapok: Zsombor, Kolos, Gottfrid.

Ezen a napon született:

  • Alain Delon színész, filmrendező 1935-ben.
  • Gordon Ramsay szakács, televíziós személyiség 1966-ban.

Ezen a napon hunyt el:

  • Prókai Annamária színésznő, szinkronszínész 2000-ben.

Ez is érdekelhet:
Milyen névnap van ma és holnap?



Címkék:

Jobban tudom!

Válogatás a bejegyzések közt

Mit jelent az, ha Szegeden azt mondják a fejedre, hogy ludáj? Mi a címe a képnek? Keresztrejtvény – 16.10.27. Mikor van Virgil névnap? Hogyan írjuk helyesen: despota vagy desputa? Mikor van Ipoly névnap? Török családnév – mi az eredete, jelentése? Igaz, hogy a császármetszés Julius Caesarról kapta a nevét? November 13. – miről nevezetes? Mióta használunk sót?

Neked mi a véleményed?

Hozzászólások: 0 hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.