November 30. – miről nevezetes?

1875-ben ezen a napon született Heim Pál, az egyik legnagyobb magyar gyermekgyógyász.

Egyszerű, szegény emberek voltak a nagyszülei. A korabeli halandósági viszonyokat jól mutatja, hogy Pálnak két testvére született, akik még gyermekkorukban meghaltak. Ahhoz, hogy lássuk, milyen körülmények között kezdett Pál gyermekgyógyászattal foglalkozni, érdemes néhány adatot megismerni. Magyarországon az 1830-as, 1840-es években a születéskor várható élettartam mindössze 24 év volt. Ebben az időszakban 100 újszülöttből 29 meghalt az első életévében. A következő négy évben újabb 18 gyermek elhunyt. 100 újszülöttből mindössze negyvenhétnek volt esélye arra, hogy megérje a 10. születésnapját. Manapság már elképzelhetetlen számadatok ezek. Pál behatóan foglalkozott a koraszülés kérdésével. Érdeklődött a csecsemőtáplálás alapelvei iránt, a csecsemőkori táplálkozási zavarok is foglalkoztatták. A megelőző-, felvilágosító-, nevelő munkát nagyon fontosnak tartotta, ezért ápolónői képzést szervezett. Ezzel létrehozta a Heim-nővérek képzését. Ugyanakkor kiemelkedő szerepet játszott 1915-ben az Országos Stefánia Szövetség létrehozásában. Ez a szervezet az anyák és csecsemők védelmét szolgálta. 1929-ben a pesti Gyermekklinika vezetőjévé nevezték ki, de sajnos 54 éves korában tragikus hirtelenséggel, tüdőgyulladásban elhunyt. A főváros vezető gyermekintézménye 1957-ben felvette Heim Pál nevét. Ekkor itt 555 ágyon folyt a beteg gyermekek kezelése.

Névnapok: András, Andor, Andrea.

Ezen a napon született:

  • Jonathan Swift író, a Gulliver szerzője 1667-ben.
  • Mark Twain író 1835-ben.
  • Kovács Margit szobrász, keramikus művész 1902-ben.
  • Éder Krisztián (SP) rapper, énekes 1988-ban.

Ezen a napon hunyt el:

  • Oscar Wilde író, költő 1900-ban.
  • Kemény Henrik bábművész 2011-ben.

Ez is érdekelhet:
Milyen névnap van ma és holnap?





Hogyan néz ki egy teljesen meghámozott görögdinnye? Keresztrejtvény – 16.01.14. Mikor van Pálma névnap? Január 23. – miről nevezetes? Lottószám-generáló oldal létezik? Hogyan írjuk helyesen: sűrített vagy sürített? Mikor van Zakariás névnap? Mikor van Imre névnap? Van különbség az Országos Meteorológiai Szolgálat által kiadott figyelmeztetés és riasztás között? Hogyan írjuk helyesen: folyik vagy fojik?