Mióta fut a Windows?

1985. november 20. óta.

bitek

Ezen a napon adta ki a Microsoft a Windows 1.0 rendszert. Az MS-DOS operációs rendszerhez képest nagy előrelépést jelentett, bonyolult parancsok gépelése helyett az egérmutatóval és az egér gombjaival lehetett navigálni az „ablakok” között. Minimum 256 kilobájt memóriát, két darab kétoldalú hajlékonylemezt, és egy grafikus adapterkártyát igényelt.
1987. december 9-én megjelenik a Windows 2.0 rendszer, amelyet az Intel 286-os processzor képességeihez szabtak. 1988-as eladásai alapján a Microsoft a világ vezető szoftvercége.
1992-ben jelent meg a Windows 3.1, amelyet már magyar nyelven is kiadtak. Háromféle játékot tartalmazott, így a szórakozást is jobban segítette, mint elődei.
Az 1995. augusztus 24-én megjelenő Windows 95 már beépített internet támogatással rendelkezett. 1995 nyarán az Internet Explorer első verzióját is lehetett már használni.
1998. június 25-én jelent meg a Windows 98, amelyet már kifejezetten a fogyasztóknak szántak. Ekkoriban egyre több munkahelyen és otthonban megjelent a számítógép. Ez volt az utolsó változat, amely az MS-DOS-ra épült.
Gyors léptekben a Windows Me, Windows 2000 Professional és Windows XP operációs rendszerek is megjelentek. Az XP-nek már 64 bites processzorra tervezett változata is volt, melyen nagy mennyiségű memóriát igénylő műveleteket is végre lehetett hajtani.
2006 és 2013 között pedig kipróbálhattuk a Windows Vistát, Windows 7-et, Windows 8-at és a Windows 8.1-et is.



Hogyan írjuk helyesen: prelűdök vagy prelüdök? Melyik a világ leghidegebb települése? Május 31. – miről nevezetes? Hogyan írjuk helyesen: szén-dioxid vagy széndioxid? Tudta, hogyan mentheti meg autóját a kerékbilincstől és elszállítástól? A prímszámok száma végtelen? Hogyan írjuk helyesen: lépcsőzetes vagy lépcsözetes? Hogyan írjuk helyesen: csókol vagy csokol? Keresztrejtvény – 08.07. Hogyan írjuk helyesen: rosszullét vagy rosszúllét?