Mikor van István névnap?

Augusztus 20-án, december 26-án.

Szent Istvan Bazilika

Szent István Bazilika

Valamint, augusztus 3-án, augusztus16-án, szeptember 2-án és szeptember 7-én.

Férfinevünk a görög Sztephanosz névből ered. Jelentése koszorú.

Változatai például: Stefan (szerb), Esteve (katalán), Étienne (francia).

Női megfelelője: Stefánia.

Híres Istvánok: I. (Szent) István király, Csukás István író, költő, Fekete István író, Örkény István író, Dobó István várkapitány, Szabó István filmrendező.

A legenda szerint István magyar fejedelem (születési nevén Vajk) úgy kapta meg a koronát, hogy II. Szilveszter pápa álmot látott, melyben megjelent előtte Gábriel arkangyal és arra intette, hogy ne a lengyel királynak adja Attila koronáját, akinek III. Ottó német-római császár ígérte, hanem a reggel érkező követnek. Így Asztrik pannonhalmi apát kapta meg a koronát és vitte Istvánnak. István volt az első Árpád-házi király, a keresztény magyar állam alapítója. Apostoli király címet viselhetett ő és utódai. Augusztus 20-án szentté avatását ünnepeljük. Ő volt az első magyar katolikus szent.

Ez is érdekelhet:
Milyen névnap van ma és holnap?



 



Keresztrejtvény – 16.03.27. Véget ért a Bubba-játék? Hogyan írjuk helyesen: ideg vagy ídeg? Hogyan írjuk helyesen: fülhallgató vagy füllhalgató? Keresztrejtvény – 16.07.16. Keresztrejtvény – 16.05.16. Keresztrejtvény – 16.10.23. Június 6. – miről nevezetes? Keresztrejtvény – 16.07.27. Hogyan írjuk helyesen: meglepi vagy meglepí?