Mikor van György névnap?

Április 24.

György névnap - Korda György

Korda György

A görög Georgiosz névből, illetve ennek latin Georgius formájából származik, amelynek jelentése: földműves, gazdálkodó.

Híres Györgyök: Cserhalmi György színész, Moldova György író, Korda György énekes, Markos György humorista, Nádas György humorista, Mihálka György színész, Matolcsy György miniszter, Faludy György költő, Keleti György miniszter, Kolonics György olimpiai bajnok kenus, Lahner György az aradi vértanúk egyike.

Több mint öt évtizedes pályafutással a háta mögött Korda György a magyar tánczene egyik legismertebb előadója. A nyolcvanas évek elején ismerkedett meg a vokálénekes Balázs Klárival, akit rövidesen feleségül is vett. Számtalan sláger és kiadott lemez fűződik a nevéhez. 2014-ben a 76 éves énekes egy rutinvizsgálatra feküdt be a kórházba, amikor kiderült, életmentő műtétet kell végrehajtani rajta. Miután felépült meghirdették 330 millió forintért a Velencei-tó partján álló luxusvillájukat. A 2007-ben épült ház miatt korábban sokat kellett magyarázkodniuk, azzal vádolták őket, hogy lekerítettek egy részt, vagyis kisajátítottak egy darabot a Velencei-tó partjából.

Ez is érdekelhet:
Milyen névnap van ma és holnap?



Címkék:

Jobban tudom!

Válogatás a bejegyzések közt

Hogyan írjuk helyesen: agresszív vagy aggresszív? Hogyan írjuk helyesen: karambol vagy garambol? Milyen névnapok vannak szeptemberben? Augusztus 24. – miről nevezetes? Hogyan írjuk helyesen: Chicago vagy Chicagoban? Mi Fejér megye székhelye? Hogyan írjuk helyesen: potenciométer vagy potencióméter? Mikor van Gusztáv névnap? Hogyan írjuk helyesen: nemesacél vagy nemes acél? Hogyan írjuk helyesen: rezsim vagy rezsím?

Neked mi a véleményed?

Hozzászólások: 0 hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.