December 20. – miről nevezetes?

1946-ban ezen a napon született Uri Geller előadóművész, mágus.

Természetfeletti pszichikai képességekkel rendelkezik állítása szerint. A paranormális képességeit, így az ingázást, telepátiát, pszichokinézist bemutató televíziós műsorai miatt vált híressé. Bűvésztrükkök és illúziók segítségével végre lehet hajtani a mutatványait, legalábbis a kritikusai szerint. Uri képességeit öt éves korára vezeti vissza, akkor ugyanis meghajlott a kezében egy kanál. 1970-ben már csalónak nyilvánították, 1974-ben pedig leleplező újságcikk jelent meg róla. Repertoárjába tartozik a kanalak hajlítása, megállt órák újraindítása. Eltakart szemmel megmondja, hogy mit rajzolt egy embertársa. Szerinte trükközés nélkül, elméjének erejével és akaratával képes végrehajtani ezeket a dolgokat. Sporteseményekkel kapcsolatosan is tett előrejelzéseket, egyes sportolók vagy csapatok győzelmét jósolta meg. A kiválasztott – Ki lesz Uri Geller utódja? tehetségkutató műsorban kereste azt a személyt, aki hozzá hasonló képességekkel rendelkezik. A szkeptikusok véleménye nem zavarta, hiszen népszerűségét növeli, ha minél többen beszélnek róla. Saját bevallása szerint showmannek született, tizenhét könyvet is írt. Televíziós műsorai végén kérte, hogy a nézők tegyék a tenyerüket a készülékre, és valamilyen pozitív üzenettel fejezte be mindig az adást. Állítása szerint ötvenezer embert szoktatott le ilyen módon a dohányzásról. Egészséges étkezésre is biztatott sokakat ezzel a módszerrel.

Névnapok: Teofil, Liberátusz.

Ezen a napon született:

  • Szabó Ottó színész 1920-ban.
  • Erős Károly válogatott labdarúgó 1971-ben.

Ezen a napon hunyt el:

  • Carl Sagan csillagász 1996-ban.
  • Lantos Ferenc festő, grafikus 2014-ben.

Ez is érdekelhet:
Milyen névnap van ma és holnap?



Címkék:

Jobban tudom!

Válogatás a bejegyzések közt

Mikor van Rózsa névnap? Mióta nemzeti ünnep október 23.? Hogyan írjuk helyesen: ganaj vagy ganaly? Hogyan írjuk helyesen: Szabadság híd vagy Szabadsághíd? Hogyan írjuk helyesen: resztelt máj vagy reszelt máj? Mi Szabolcs-Szatmár-Bereg megye székhelye? Mikor van Éva névnap? Agytorna 200. forduló Agytorna 108. forduló Hogyan írjuk helyesen: hír vagy hir?

Neked mi a véleményed?

Hozzászólások: 0 hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.