Mit jelent a k.m.n. rövidítés az orvosi leleteken?

Külön megnevezés nélkül.

 

A k.m.n. lényegében azt jelenti, hogy az adott sérülés, betegség diagnózisa a Betegségek Nemzetközi Osztályozása (BNO) szerint meghatározott kategóriák egyikébe sem sorolható be.

Másik, olykor sűrűn használt rövidítés az m.k.o. (vagy mko), ami annyit tesz, mindkét oldali

Az orvosi leletek tehát sajnos nemcsak – a laikusok számára érthetetlen – latin eredetű kifejezésektől hemzsegnek, hanem rövidítésektől is.

Sajnálatos módon a mozaikszavaknak a túlzott használata közkeletű probléma a magyar orvoslás mindennapjaiban, nem kevés aggodalmat keltve a már amúgy is ideges páciensekben, valamint megnehezítve ezzel a további tájékozódási lehetőségeiket.

Orvosi szakzsargon és rövidítések ide vagy oda, az igen gyakran helyesírási hibákban is bővelkedő leletek még inkább ellehetetlenítik a laikus számára egy-egy diagnózis értelmezését. A helyesírási problémák léte olyannyira valós, hogy pl. az Akadémiai Kiadó révén könyv is létezik a témában, méghozzá az Orvosi helyesírási szótár (Magasi Péter, Fábián Pál).