Startlap Wiki

Talán az 1900-as évek elejéről, amikor nem volt képzés a kocsisoknak.

Olvashatjuk az 1905-ben megjelent Állatvédelem című havilapban, hogy a fővárosban nagyon sok olyan kocsis volt, aki nem bánt jól a lovával. A jó kocsisnak ügyesnek, halk szavúnak, legfőképpen józannak illett volna lennie. A lónak a kocsis első szavára engedelmeskednie kellene, de ha sokat használta az ostorát a kocsis, akkor a ló csökönyössé, rosszindulatúvá vált.

1910-ben pedig azt is megfogalmazza az újság, hogy sokszor a túlterhelt, rosszul táplált szerencsétlen állatot verte a kocsis, és ezt az utcán összeverődött csőcselék derültsége kísérte. Monostori Károly a kocsisok oktatását szorgalmazta.

A szódás számára nagy érték volt a jó ló, amelyik erős, kitartó. Talán csak addig verték, amíg beletanult a kihordásba, hogy hol kell megállnia, mikor kell elindulni. Néha megcsökönyösödött a ló, például 1896-ban, ekkor az is előfordult, hogy felborult a kocsi, és 65 üveg ízzé-porrá tört.

1914-ben ajánlották a szamarat is a ló helyett, azonban ő csak rövid távokra tudott eljutni. A kocsinak alacsony volt, hogy könnyen lehessen felrakodni. Még az 1970-es években is használtak lovaskocsit a szódások.

A ló pontosan úgy állt meg a kapuban, hogy könnyű legyen a rakodás. Szinte minden háznál kínálták a szódást fröccsel, aki gyakran többet ivott a kelleténél, elaludt, de a lova így is hazavitte a szekeret.

Bánffi István szegedi szódástól ismerhetjük a következő történetet. A szódás lovas kocsin szállította házhoz a szódát. Okos állat volt a lova, ha a gazdája köszönt valakinek, akkor megállt. De voltak olyanok, akik nem akartak vásárolni, csak köszöntek. Ilyenkor nem kellett megállni. A szódás rácsapott még a köszönés előtt a ló farára, jelezve neki azt, hogy továbbmehet.