Június 11. – miről nevezetes?

1982-ben ezen a napon mutatták be Amerikában az E. T. – A földönkívüli című filmet.

E.T.

Steven Spielberg rendezte. Az eredeti változat 115 perc hosszúságú volt. Magyarországon 1983. december 22-én láthattuk először. Amerikában és az egész világon egyaránt hatalmas siker lett. Ronald Reagan amerikai elnök is a nagy rajongók közé tartozott. Regény és folytatás is született a történetből. Négy Oscar-díjat nyert, többek között a legjobb filmzenének járót is. A történetben E. T. és társai űrhajóval érkeznek a Földre, békés szándékkal. Kiszállnak a járművükből, azonban a rendőrök megzavarják őket, ami miatt menekülnek. E. T. azonban a Földön reked, nélküle repülnek el. Az űrlény barátságot köt egy kisfiúval, miközben próbálják őt megtalálni a kormányzat emberei. Végül sikerül kapcsolatba lépni a bolygójával és hazajuttatni az övéihez.

Szent Barnabás apostol napja. Eladta a szántóföldjét, hogy a szegényeket megsegítse. Missziós tevékenységét a pogányok között végezte, így ők is az Egyház tagjai lettek. Hiszen a megváltás nem köthető feltételekhez, az egész világra kiterjed.

Névnap: Barnabás.

Ezen a napon született:

  • Richard Strauss zeneszerző 1864-ben.
  • Hugh Laurie színész 1959-ben. Ő alakítja Dr. House-t.

Ezen a napon hunyt el:

  • John Wayne színész 1979-ben.

Ez is érdekelhet:
Milyen névnap van ma és holnap?