Magyarországon vannak krátertavak?

Van. Két darab.

 

nagyhegyes_kraterto

És mindkettőt – milyen meglepő! – Kráter-tónak nevezik.

A Nagyhegyes határában, Debrecentől kb 20 km-re található Kráter-tó nem vulkáni eredetű. A képződmény egészen fiatal:1961-ben, egy gázkitörés következtében jött létre.

Említett év augusztus 24-én reggel háromnegyed hatkor, a Hajdúszoboszló-36 jelű gázkitermelő helyen a kiáramló gáz spontán begyulladt, majd a detonációt követően száz méteres lángnyelv csapott fel, amely három napig égett és bevilágította a fél Tiszántúlt. A robbanás után keletkezett kráter rövid idő alatt elnyelte a 45 méter magas fúrótornyot a gépekkel, fúrómesteri bódéval együtt. A tűz végül magától kialudt, miután a laza iszapréteg – amely miatt a robbanás maga is bekövetkezett – elfojtotta a kiáramló gáz útját.

A kétszáz méter átmérőjű Kráter-tavat övező földsáncot mára erdő borítja, a tó maga pedig közkedvelt horgászcélponttá vált az idők folyamán. Térképen itt láthatod.

nagyhegyes_krater-toFotó: Kapitalis.eu

 A kísértetiesen hasonló nevet viselő battonyai Kráter-tó a leírások szerint kísértetiesen csendes. Sőt, kísértetiesen hasonló ipari katasztrófa révén jött létre: szintén 1961-ben a Battonya és Mezőhegyes közötti Battonya-37-es kútnál is megszorult a fúró, és míg megpróbálták kiszabadítani, a gáz a csövön kívül szabadult a felszínre. Szerencsére az esetnek sérültje sem volt, kivéve a fúrás helyén kirobbant földdarabot. Kráter-tó poraira, emlékét a helyi költő által írt sírvers és a 2011-ben állított emléktábla örökké őrzi. Térképen itt látod.

battonya-kraterto_01

 





Létezik szigeten épült ház Magyarországon? Hogyan írjuk helyesen: nyugdíjas vagy nyúgdijjas? Mikor van Eufrozina névnap? Hogyan írjuk helyesen: hajlakk vagy halylakk? Hogyan írjuk helyesen: harmonikus vagy harmónikus? Mikor van Pelbárt névnap? Mikor van Ivó névnap? Keresztrejtvény – 09.30. Bálint családnév – mi az eredete, jelentése? Hogyan írjuk helyesen: szájharmonikázik vagy szájharmónikázik?