Január 23. - miről nevezetes?

1945. január 23-án elindult az Aranyvonat, amely a szovjet hadsereg elől menekített magyar kincseket.

mozdony

Az 1944-ben hatalomra kerülő nyilasok szerették volna céljaikra felhasználni az Aranyvonat által szállított pénzt, műkincseket. Fertőboztól haladt nyugati irányba a szerelvény, amely 77 vagonból állt. A Magyar Nemzeti Bank arany- és valutatartalékát vitte magával, valamint múzeumi tárgyakat, például Mátyás király Corvináit, illetve a zsidóktól megszerzett vagyont. 4 milliárd dollár körülire becsülhető az értéke. 1945. május 11-én került az amerikai hadsereg birtokába.

>Mi lett a kincsek sorsa?

Névnapok: Zelma, Rajmund, Emerencia, Emese.

Ezen a napon született:

  • Kempelen Farkas tudós 1734-ben. 1770 táján beszélőgépet alkotott, 1769-ben pedig sakkozógépet.
  • Tahi-Tóth László színművész 1944-ben. 1974-ben Jászai Mari-díjjal tüntették ki.
  • Marie-Henri Beyle (álnevén Stendhal) író 1783-ban. Legismertebb műve a Vörös és fekete című karrierregény, ami 1830-ban jelent meg.

Ezen a napon halt meg:

  • Salvador Dalí festőművész 1989-ben.

Csillagjegy: Vízöntő

Ez is érdekelhet:
Milyen névnap van ma és holnap?





Hol zuhant le utasszállító repülőgép Budapesten? Hogyan lehet Netflixem? Keresztrejtvény – 09.28. Keresztrejtvény 24.03.20. Bak csillagjegy – mikor van? Mikor van Lúcia névnap? Mikor van Olivér névnap? Hogyan írjuk helyesen: alakító vagy alakitó? Hogyan írjuk helyesen: kürt vagy kűrt? Lilu neve “igazából” mi?