Vass családnév – mi az eredete, jelentése?

A „Vass” családnév a társadalmi szerepre, helyzetre utaló családnevek csoportjába tartozik.

Ezen belül a foglalkozásra, tisztségre, munkaviszonyra, tevékenységre utaló nevek közé, ahová az Ács, Asztalos, Pap, Kovács, Molnár, Szabó, Varga nevek is. A Vass családnév az egyéni tulajdonságokra utaló családnevek csoportjába is sorolható. Akár a külső, testi, fizikai tulajdonságok csoportjába, akár a belső tulajdonságra utaló családnevek közé. Ide sorolják például a Vörös, Veres, Fodor, Fekete, Fehér, Mocskos, Szőrös neveket is.

A név alapja a vas szó, mely eredetileg többféle fémet is jelentett. Amikor a családnév kialakult, akkor már egyértelműen a mai jelentésben használták. Az Árpád-korban gyakori személynév volt, amiből apai eredetű családnév vált. De ragadványnévként is megkapták sokan, majd abból is alakulhatott vezetéknévvé. Hasonlóság alapján, azaz metaforikusan olyanok kapták, akik olyan szívósak, ellenállóak voltak, mint a vas. Szimbolikusan pedig a vassal dolgozók, vagyis a kovácsok, mint vasverők, a vasat áruló kereskedők, kohászok, bányászok.

A Vass vezetéknév 2014-ben a 64. leggyakoribb magyar családnév volt.

Néhány híres „Vass” vezetéknevű ember:

Vass Éva színésznő

Vass Virág író, újságíró

Vass Gábor színész

Vass Dóra sportgimnasztikázó

Vass István Zoltán médiaszemélyiség, sportriporter

Vass Lajos zeneszerző, népzenekutató

Vass Zoltán pszichológus, egyetemi tanár

Ez is érdekelhet:
Milyen névnap van ma és holnap?