Vannak-e még aranymosók Magyarországon?

Vannak. Körülbelül 20 fő.

 

aranymosó_aranyrög
Ilyen méretű rögökről ne is álmodozzon, aki hazánkban aranymosásra adná a fejét.

 

 

Az aranymosó népi neve: aranyász. S bár manapság megélni már nem lehet belőle (sőt, igen gyakran még a régi időkben is csak szerény megélhetést biztosított), kitűnő lehetőség nyílik betekinteni eleink fáradságos, mégis lenyűgöző, természetközeli mindennapjaiba.

Az aranymosás a folyóvizek romboló munkájának köszönhetően a termőhelyéről kibontott és elszállított aranyrögöknek, szemcséknek a folyó menti hordaléktól való elkülönítése, szennyező anyagoktól való megtisztítása. Rendkívül időigényes, nagyfokú figyelmet igénylő munkafolyamat.

Idehaza főképp a Duna és a Dráva mentén lelhető fel mosással kinyerhető, ún. föveny- vagy mosóarany. A múlt század első felében pedig még a Zagyvából, Tarnából is mosták az aranyat.

Aki esetleg belekóstolna ebbe az ősi mesterségbe, az aranymosás során aranyrögökre semmiképp se számítson. A Duna magyarországi szakaszán például ez a nemesfém manapság már csak apró pikkelyekben lelhető fel.

A hazai aranymosás kihalását nagyban hozzájárult a 19. század második felében megkezdett folyamrendezések sora, megváltoztatva ezzel a hidrológiai viszonyokat. Ennek következményeként pedig az aranytartalmú hordalék elérhetetlenné vált sok helyütt az aranyászok számára.

Mesék, történetek ugyanúgy körbefonják aranyász őseink munkáját, mindennapjait is, ám sajnálatos módon ezek a történetek manapság már alig-alig ismertek.

Címkék:

Jobban tudom!

Válogatás a bejegyzések közt

Mikor van Petra névnap? Keresztrejtvény – 16.09.29. Mennyi egy töketlen fecske maximális repülési sebessége? Keresztrejtvény – 16.06.06. Keresztrejtvény – 16.05.08. Kerekes családnév – mi az eredete, jelentése? Nemes családnév – mi az eredete, jelentése? Keresztrejtvény – 16.02.27. Ötöslottó nyerőszámok a 21. játékhéten 2016-ban Mi a címe a képnek?

Neked mi a véleményed?

Hozzászólások: 0 hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.