Szeptember 11. – miről nevezetes?

2001-ben ezen a napon terrortámadások érték a Világkereskedelmi Központ épületeit.

World Trade Center támadás

Fotó: Thinkstock

Reggel 19 géprabló négy repülőgépen átvette az irányítást. 8:46-kor egy Boeing a World Trade Center északi tornyába, egy másik 9:03-kor a déli toronyba csapódott. A Pentagon épületébe 9:37-kor repült bele egy gép. A negyedik gép Pennsylvania államban zuhant le, ennek a Fehér Ház vagy a Capitolium lehetett a célpontja. A támadások hátterében az al-Káida terrorszervezet állt. Összesen 2995 ember vesztette életét. A repülőgépeken és a helyszíneken tartózkodókon kívül a mentésben résztvevő rendőrök és tűzoltók közül is sokan életüket vesztették. A Világkereskedelmi Központ eredetileg egy hét épületből álló komplexum volt. Az 1970-es években épült, legismertebb építményei a 110 méter magas ikertornyok voltak, melyek az USA jelképeinek számítottak. 1993. február 26-án már túlélt egy terrortámadást. Eredetileg atomerőművek voltak az elképzelt célpontok. Júliusban és augusztusban FBI-ügynökök már jelezték, hogy Phoenixben működő repülős iskolába közel-keleti hallgatók iratkoztak be. Egyiküket gyanús viselkedése miatt le is tartóztatták, ő feltűnően nem érdeklődött a leszállás, landolás iránt. Oszáma bin Laden szent háborúra mozgósított az Egyesült Államok ellen, már 1998-ban is. Ez lehetett a hátterében a támadásoknak. Válaszként szolgált az Egyesült Államok szaúd-arábiai katonai jelenlétére, az Irak elleni szankciókra és Izrael katonai segítésére.

Névnapok: Teodóra, Jácint, Igor, Helga.

Ezen a napon született:

  • Holl Nándor színész, szinkronszínész 1963-ban.
  • Jáksó László műsorvezető 1968-ban.

Ezen a napon hunyt el:

  • Téry Ödön, a magyar turista mozgalom egyik alapítója 1917-ben.

Ez is érdekelhet:
Milyen névnap van ma és holnap?



Címkék:

Jobban tudom!

Válogatás a bejegyzések közt

Melyik hónap 31 napos? Bálint családnév – mi az eredete, jelentése? Agytorna 229. forduló Mikor van András névnap? Keresztrejtvény – 16.08.28. Keresztrejtvény – 10.10. Agytorna 65. forduló A “bio” mindig jobb, mint a nem bio? Mikor van Zalán névnap? Mi a címe a képnek?

Neked mi a véleményed?

Hozzászólások: 0 hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.