Október 30. – miről nevezetes?

1922-ben ezen a napon hunyt el Gárdonyi Géza író.

Budapesti újságíróként dolgozott az 1890-es évek második felében, de egyre kevésbé tetszett neki a főváros irodalmi élete. Eleinte Rákospalotán szeretett volna házat venni, és tanítói állást vállalni. Még arra is gondolt, hogy kivándorol Amerikába, ahol hegedűművész lesz, vagy esetleg saját fejlesztésű vízibiciklijével tesz szert vagyonra. Végül visszatért tanulmányai helyszínére, Egerbe, ahol édesanyjával és két idősebb fiával letelepedett. Még életében legenda fonódott köré, egri remetének vagy láthatatlan embernek nevezték a kortársai. Azonban ezekben az ítéletekben sok túlzás volt már akkoriban is. Gyakran utazott külföldön és hazánkban is. Az Egerben töltött évek voltak a legtermékenyebbek írói életében. Sokoldalú ember volt, ötholdas birtokán botanikus kertet alakított ki. Mikroszkóp alatt figyelte a környékbeli ízeltlábúakat. Növényekről és állatokról készült irodalmi leírásai külön kötetben jelentek meg. Gárdonyi nevéről nagy valószínűséggel az egyik legismertebb magyar történelmi regény jut eszünkbe, az Egri csillagok. A cselekményes regény az 1552. évi egri ostrom történetét és előzményét dolgozza fel. Ezt a művét tartotta az író a legjobbnak. 2005-ben Magyarország legkedveltebb regénye volt. 1901-ben jelent meg könyv alakban, bár 1899-től folytatásokban már olvashatták a kortársak. Betegeskedő, gyenge fizikumú ember volt Géza egész életében, megpróbáltatásait a tüdőbaja és a hipochondriája súlyosbította. Két éven keresztül gyötörte makacs fejfájás, mely miatt halálos betegnek érezte magát. Végül kiderült, hogy olvasószemüvegre van szüksége, melynek használatával megszűntek panaszai és halálfélelme is.

Névnapok: Alfonz, Zenóbia.

Ezen a napon született:

  • Boldizsár Iván író, újságíró 1912-ben.
  • Csernus Mariann színésznő 1928-ban.

Ezen a napon hunyt el:

  • Jean Henri Dunant, a Nemzetközi Vöröskereszt alapítója 1910-ben.

Ez is érdekelhet:
Milyen névnap van ma és holnap?



Címkék:

Jobban tudom!

Válogatás a bejegyzések közt

Keresztrejtvény – 11.07. Pásztor családnév – mi az eredete, jelentése? December 27. – miről nevezetes? Mi a címe a képnek? Mikor van Rodrigó névnap? Mikor van Benedek névnap? Mikor van Erzsébet névnap? Melyik fa belsejébe építettek bárt? Mi a teendő méh- vagy darázscsípés esetén? Agytorna 227. forduló

Neked mi a véleményed?

Hozzászólások: 0 hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.