Október 3. – miről nevezetes?

1985-ben ezen a napon indult első útjára az Atlantis űrrepülőgép.

Ez a küldetés az amerikai űrrepülés történetében a 21. út volt. A negyedik megépített űrrepülőgép az Atlantis. 4 napot, egy órát, 44 percet és 38 másodpercet töltött a világűrben ekkor. 2776000 kilométert tett meg, 64 alkalommal kerülte meg a Földet. Rekord magasságot tudott elérni, ahol teljesítette küldetését. Két katonai kommunikációs műholdat állítottak pályára a segítségével. A műholdak feladata volt biztosítani, hogy az Amerikai Egyesült Államok elnöke, a nukleáris erők vezérkara, valamint a Honvédelmi Tanács bármikor kapcsolatba léphessenek egymással, és a hadsereg egységeivel. A repülés elsődleges célja az volt, hogy a teljes rendszert kipróbálják a világűr körülményei között. Az űreszköz biztonságos manőverező és leszálló képességét sikerült bizonyítani. Az Atlantisnak öt fős személyzete volt. Első repülését követően még 32 alkalommal indították útnak a világűr felé. 2007-ben a NASA vezetői eldöntötték, hogy 2011-ben kivonják a forgalomból. 2011. július 8. és július 21. között 8 milliónál is több kilométer megtétele után landolt az Atlantis utoljára, mely egyben az amerikai űrrepülőgép program utolsó elemének számított.

Névnapok: Helga, Évald.

Ezen a napon született:

  • Cseke Péter színész 1953-ban.
  • Ivancsics Ilona színésznő 1960-ban.

Ezen a napon hunyt el:

  • Assisi Szent Ferenc szerzetes, költő 1226-ban.
  • Szabó Lőrinc költő, műfordító 1957-ben.

Ez is érdekelhet:
Milyen névnap van ma és holnap?