November 3. – miről nevezetes?

A magyar tudomány ünnepe

1825-ben ezen a napon ajánlotta fel Széchenyi István birtokainak egy évi jövedelmét, azaz hatvanezer forintot a Magyar Tudós Társaság megalapítására. Ez a nagylelkűség tette lehetővé, hogy létrehozzák a Magyar Tudományos Akadémiát. Az ünnep 2003 óta hivatalos, az MTA már 1997-től megemlékezik e jeles dátumról. Több hetes rendezvénysorozaton hallhatnak előadásokat, láthatnak bemutatókat, kiállításokat az érdeklődők, több városban. A tudományos fórumok, témák minden évben másik mottó köré csoportosulnak. 1830-ban kezdhette meg tényleges működését a Tudós Társaság. Az 1870-es évektől vált az ország tudományos életének középpontjává. Napjainkban 11 osztálya működik, melyek közül nyolc természettudományi kérdésekkel foglalkozik, míg a másik három pedig társadalomtudománnyal.

Szent Szilvia emléknapja: a terhes anyák biztonságos szülésének védőszentje.

Névnapok: Győző, Márton.

Ezen a napon született:

  • Bencze Ilona színésznő 1947-ben.

Ezen a napon hunyt el:

  • Leon Theremin fizikus 1993-ban. Az elektronikus zene úttörője volt, róla nevezték el az első teljesen elektronikus hangszert, a theremint. Végzős középiskolásként már saját laboratóriuma volt, ahol a mágneses mezőt és az optikát vizsgálta. Hangszerét 1920-ban készítette el, mely két nagyfrekvenciájú rezgéskeltőből állt. A megszólaló hang magasságát úgy lehetett változtatni, hogy a zenész egy fémelektródához közelítette a kezét, vagy távolította tőle.

Ez is érdekelhet:
Milyen névnap van ma és holnap?





Mikor van Ambrus névnap? Január 24. – miről nevezetes? Hogyan írjuk helyesen: Erzsébet híd vagy Erzsébethíd? Melyik gólyát nevezzük kajtárnak? Január 31. – miről nevezetes? Október 17. – miről nevezetes? Hogyan írjuk helyesen: fejts vagy felyts? Mikor van Gertrúd névnap? Mikor van Bekény névnap? Mikor van Benedikta névnap?