November 10. – miről nevezetes?

1895-ben ezen a napon született Öveges József professzor, szerzetes, fizika tanár.

A professzor úrra idősebbek emlékezhetnek a televízióból, ahol egyszerű eszközökkel végzett kísérleteivel igyekezett népszerűsíteni a fizikát. A televízió 1957-es megnyitó műsorában már fél órát kapott, ezután tizenkét éven keresztül játékosan oktatta, tanította a kicsiket és nagyokat. Szuggesztív tanáregyéniség volt, magával ragadta a nézőket. Hangtani, hőtani, elektromos jelenségek iránt milliók érdeklődtek az ő hatására. Havonta jelentkező műsorával korában tévésztárrá vált. Az Élet és Tudomány lapnak volt a szerkesztője, a Kísérletezzünk és gondolkozzunk című rovatot hívta életre. Természettudományi játszóházakat tervezett már 1970-ben, ahol gyerekek és szülők együtt tanulhatták volna a fizikát a kísérletezések közben. Az épület elkészült, ám a játszóház elindítására már nem maradt pénz. Interaktív bemutató kiállítások azonban létrejöttek az elképzelései nyomán. Professzor úr bizonyára kedvét lelné a Csodák Palotájában található interaktív eszközök láttán, melyeket gyerekek és felnőttek egyaránt kipróbálhatnak. Megtudhatják a látogatók azt is, hogy vajon a fakír ágyon fekve szúrnak-e a szögek, és ha nem, vajon miért nem. Az Öveges teremben pedig számtalan kísérlet részesei lehetnek.

Névnapok: Réka, András, Leó.

Ezen a napon született:

  • Sir Richard Burton színész 1925-ben.
  • Sterbinszky Károly DJ és producer 1972-ben.

Ezen a napon hunyt el:

  • Mustafa Kemal Atatürk, a modern Törökország megalapítója, első köztársasági elnöke 1938-ban.

Ez is érdekelhet:
Milyen névnap van ma és holnap?



Címkék:

Jobban tudom!

Válogatás a bejegyzések közt

Két nagymamának 6 közös unokája van. Hány pár kesztyű kell 4 unokának, ha mindegyiknek egy pár kesztyűre van szüksége? Agytorna 185. forduló December 18. – miről nevezetes? Agytorna 82. forduló Mi a címe a képnek? Mikor van Irén névnap? Mikor van Szabina névnap? Március 19. – miről nevezetes? Mi a címe a képnek? Mi a címe a képnek?

Neked mi a véleményed?

Hozzászólások: 0 hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.