Mióta jár alanyi jogon a GYES?

1999. január 1. óta

anya gyermekevel

A GYES a gyermekgondozási segély rövidítése. 

A 3/1967-es kormányrendelet vezette be a GYES-t először. Ekkor azonban még 12 hónap előzetes munkaviszonyhoz kötik az adhatóságát. A gyermek 2,5 éves koráig járt, havi 600 forint, illetve tsz-tagoknak pedig havi 500 forint értékben. Az 1960-as években Magyarországon a termékenységi ráta nagyon alacsony volt, erre született válaszként a GYES bevezetése. Átmeneti termékenység emelkedést hozott magával az intézkedés, azonban az összeg annyira alacsony volt, hogy csak a legalacsonyabb iskolai végzettségű, legalacsonyabb keresetű nők termékenysége emelkedett ennek következtében. 1985-ben vezették be a GYED-et, a gyermekgondozási díjat.

1996 és 1999 között a Bokros-csomag hatására a GYED megszűnt, a GYES-t jövedelemvizsgálathoz kötötték.

1999-ben a polgári kormány ahhoz kívánt hozzájárulni ezzel az intézkedéssel, hogy támogassa az egyéneknek azt a vágyát, hogy családot alapítsanak, tisztességben és jólétben neveljék fel a gyermekeiket.

2001-ben a GYES összege 18310 forint volt. Ez év márciusától a gyermek egy éves kora után az aktív korú nagyszülők is igénybe vehetik ezt az ellátást, így azok a gyerekek is a családjuk körében maradhatnak egész nap, ahol a szülők dolgoznak.

2014-ben a GYES összege 28500 forint, a gyermek harmadik életévének betöltéséig jár. Nagy változtatás volt a korábbi évekhez képest az, hogy ha a szülőknek van egy három évnél fiatalabb gyermekük, amikor a következő gyermek megszületik, akkor mindkét gyermek után kaphatnak GYES-t.



November 13. – miről nevezetes? Mezei családnév – mi az eredete, jelentése? Mióta publikál Varró Dániel a Nők Lapjában? Hogyan írjuk helyesen: rugdos vagy rúgdos? Hogyan írjuk helyesen: konzervatívan vagy konzervativan? Melyek a legnépszerűbb MRI és CT központok? Hogyan írjuk helyesen: olcsó termékek vagy olcsó árak? Hogyan írjuk helyesen: mamut vagy mammut? Március 27. – miről nevezetes? Keresztrejtvény – 16.02.07.