Mióta használunk kanalat?

Az őskor óta.

kanal

Feltehetően azóta használnak kanalat az emberek, amióta forró italokat fogyasztanak. Alakja gyakorlatilag ugyanolyan maradt az évezredek során. Kagylóhéjat vagy nádszálba szorított fél kagylót őskori, középkori leletekben is találtak. Agyagból formázott, nyéllel ellátott kagyló alakú csészét készítettek az őskorban.
Alkalmasabb talajból fakanalak is kerültek elő Európában. Az egyiptomiak hegyes nyelű bronz kanalaik segítségével a csigákat könnyen ki tudták szedni a házukból.
A görögök aranyból is készítettek kanalat, bár inkább homorúra formált kenyértésztát használtak. A rómaiaknál terjedt el először széles körben a kanállal való evés.
A reneszánsz korban ezüstkanalak voltak jellemzőek, gazdag díszítéssel, míg a barokk korban pedig túldíszített aranyból készültek. A nők a kanalukat késsel együtt mindig maguknál hordták.
A 17. századtól már nem vitték magukkal az evőeszközöket, ekkor már olyanok voltak a kanalak, amik a mai formára nagyon hasonlítottak.