Mikor van Veronika névnap?

Január 13-án.

veronika

 

Valamint január 12-én, 19-én és 24-én, február 4-én és 27-én, július 9-én.

Eredetére és jelentésére vonatkozóan kétféle lehetőséggel találkozunk. Vagy görög-latin eredetű, győzelmet hozó jelentéssel, vagy latin-görög eredetű, jelentése igaz és ikon.

Híres Veronikák: Marék Veronika író, Kincses Veronika operaénekes, Giuliani Szent Veronika kapucinus apáca, Wappler Veronika újságíró. Veronikának hívják azt a gyönyörű növényt is, amit a képen látunk.

Olaszul, angolul Veronica, németül Veronika.

Egy apokrif irat szerint, mely a Bibliához kapcsolódik, Veronika egy kendőt nyújtott át Jézusnak. Jézus ekkor a Golgota hegyére ment, hátán a kereszttel. Megtörölte véres, verejtékes arcát a kendőbe, ezért úgy tartják, hogy a kendőn kirajzolódott a képmása. Ezt a kendőt nevezték később veronikának, amely a latin vera (igaz) és icon (kép) szavakból áll. Ebből adódik a Veronika név másik jelentése.

Ez is érdekelhet:
Milyen névnap van ma és holnap?