Mikor van Oszkár névnap?

Mikor van Oszkár névnap?

Oszkár névnap: július 31.

Az Oscar-díj egy madridi kiállításon
Az Oscar-díj egy madridi kiállításon, amit az első spanyol nyelvű film Oscar-díjának 40. évfordulója alkalmából nyitottak. A film címe Volver a empezar / Találkozás és búcsú. Fotó: Getty Images

Valamint február 3-án, március 3-án, december 1-én.

Az Oszkár név eredete, jelentése

Skandináv, angol eredetű férfinevünk, mely a régi germán Ansgar névből származik. Jelentése istenség+dárda.

Híres Oszkárok

Gáti Oszkár színész (Sylvester Stallone, Arnold Schwarzenegger, Belmondo és mások szinkronhangja), Oscar Wilde ír író, Oscar Kokoschka osztrák expesszionista festő, Oskar Schindler német gyáros, több mint ezer zsidó munkás megmentője.

2014 egyik legnagyobb hazai netes gegje volt, amikor Rambo elszavalta nekünk Nagy László Ki viszi át a szerelmet című versét Gáti Oszkár hangján. Minden szó, minden tekintet és pillantás, minden hangsúly tökéletesen a helyén van ebben a videóban. Azóta sem tudunk betelni sem a humorával, sem a fantasztikus verssel. Igazi örökzöld született.

 

Brenner Oszkár, a szenesember, Az égig érő fű című ifjúsági filmben, mely Janikovszky Éva: Málnaszörp és szalmaszál című regényéből készült. Van egy bérház Budapesten, a Paripa utca 4. szám alatt, ahol nem csak unalmas dolgok történnek Misuval, az itt nyaraló kisfiúval, hanem több titok tudója lesz. Poldi bácsi parkőr, akit nagy szomorúságára nyugdíjba küldenek. Minden nap elmondja, hogy nagyon fog neki hiányozni a szép zöld gyep, amit megszokott a munkája során. A lakók az udvarra varázsolnak neki egy gyepszőnyeget a gyerekek és a szomszéd pincében dolgozó szenesember segítségével. 

Ez is érdekelhet:
Milyen névnap van ma és holnap?