Melyik volt eddig a legbiztonságosabb év repülés szempontjából?

2014

 

(A halálos áldozatot követelő katasztrófák számát tekintve.)

 

 

landolás

A polgári kereskedelmi repülés történetében 2014-ben fordult elő eddig a legkevesebb olyan baleset, amely halálos áldozatot is követelt.  A szerencsétlenül járt 21 repülőgépből 8 volt utasszállító.

Az évi 33 millió repülőjárat és a fenti adatok összevetése alapján minden 4,1 milliomodik utasszállító géppel bonyolított utazásra jut egy halálos áldozattal (áldozatokkal) járó katasztrófa*.

Ugyanakkor 2014 csak a 24. helyen szerepel a legkevesebb áldozattal zárult évek között: a szerencsétlenségeknek összesen 990 emberéletet oltottak ki.

A 21 baleset közül kettőben volt érintett az EU feketelistáján is szereplő légitársaság gépe. Továbbra is Afrika a legveszélyesebb: 2014-ben a halálos balesetek majdnem fele (43%) itt történt, pedig a légi közlekedés mindössze 3%-át bonyolítják a kontinens felett.

Annyi emlékezetes légi-szerencsétlenség után talán meglepően hangzik, hogy 2014 kimondottan biztonságosnak számított.

 

És azt tudtad, hogy Budapesten is zuhant már le utasszállító repülő lakott területen?

 

* Az Aviation Safety Network adatai szerint. Az Aviation Safety Network egy Hollandiai székhelyű független szervezet, mely a repüléssel kapcsolatok információk és adatok széleskörű gyűjtésével és rendszerezésével foglalkozik 1996 óta.