Melyek voltak Elvis Presley utolsó szavai?

“Megyek a fürdőbe olvasni.”

 


Elvis utolsó felvétele, amit még életében – két hónappal halála előtt – adtak ki, nem tartozik a különösebben emlékezetes dalai közé. Ennek ellenére halála után pár nappal a Way Down (“Lefelé”) c. szám több slágerlistának is az élére került.

 

Elvist menyasszonya, Ginger Alden, fotómodell látta életben utoljára. Félálomban, kábán hallotta, amint vőlegénye 1977 augusztus 16-án hajnalban a fenti szavak kíséretében kikászálódik az ágyból. Vélhetően nem tudott aludni, és nem akarta párját zavarni a villannyal. Ginger annyit válaszolt, hogy “Oké, csak ne aludj el.”.

Órákkal később, kora délután ébredve keresni kezdte párját, akire hamarosan eszméletlenül talált rá memphisi otthonuk fürdőszobájában. Elvis többet már nem tért magához. Halálát nagy valószínűséggel szívelégtelenség okozta, és minden bizonnyal nagy szerepet játszott benne utolsó éveiben folytatott önpusztító életvitele, gyógyszerfüggősége és a kábítószer-használat.