Kiről mintázták ezt a fantasztikus férfitestet?

Egy magyar öttusázóról, az 1956-os forradalom áldozatáról.

 

20-forint-bankjegy-papirpenz-hegedus-istvan-650

HEGEDŰS ISTVÁN (Nyíregyháza, 1924. – Budapest, 1956. október 24.) Nyíregyházán járt elemi és középiskolába, majd a testnevelési Főiskolán szerzett tanári diplomát. Magyar bajnok, a válogatott keret tagja, később edző.

Már fiatalon sokat sportolt: futott, úszott és lovagolt. Jó lovasként filmben is kapott dublőri szerepet (Rákóczi hadnagya). Az Élelmiszeripari Technikum megbecsült és szeretett testnevelő tanára volt.

1956. október 24-én hajnalban a Sportuszodába indult – akkoriban a Vasas úszóedzője volt. Nem foglalkozást tartani, hanem azért, hogy megóvja az esetleg edzésre érkező gyerekeket. Nem ért el az uszodáig: megállt a Szófia utcában, ahol az emberek kommunista könyveket égettek. A könyvégetés mellett hirtelen ÁVH-s teherautó állt meg, ahonnan válogatás nélkül lőni kezdtek. Itt kapott halálos lövést egy nappal a harminckettedik születésnapja után. Kislánya kétéves volt. Először otthona, egy Izabella utcai bérház udvarán temették el. Holttestét 1957 tavaszán kihantolták, és a Kerepesi úti temetőben helyezték végső nyugalomra.

 

20-husz-forint-bankjegy

 

Horváth Endre grafikus őt választotta az 1948-ban kibocsátott húszforintoson szereplő férfiakt modelljének (az arckép stilizált). A bankjegy 1992. szeptember 30-ig volt forgalomban. Az akt végig változatlanul szerepelt a hátoldalán, ám az előlapon a címert 1950-ben és 1960-ban is cserélték (lásd az alábbi képen).

 

20-forint-bankjegy-papirpenz-194820-forint-bankjegy-papirpenz-195020-forint-bankjegy-papirpenz-1960

A “papír huszast” Horváth Endre, Reck István, Nagy Zoltán tervezték.

 

EZ IS ÉRDEKELHET:

Hol zuhant le utasszállító repülőgép Budapesten?

Hogyan lett szerencsétlen nap péntek 13?

Miért olyan kicsi az ókori szobrok pénisze?

Miért tiltja Mohamed ábrázolását az iszlám?

 





Járványügyi ki kicsoda: Müller Cecília Július 1. – miről nevezetes? Hogyan írjuk helyesen: igyon vagy iggyon? Hogyan írjuk helyesen: plusz vagy plussz? Keresztrejtvény – 16.03.18. Mikor van Ibolya névnap? Június 26. – miről nevezetes? Keresztrejtvény – 11.15. Hogyan írjuk helyesen: Japán vagy Jappán? Keresztrejtvény – 10.08.